"Attila" szervezi a magyar romák svédországi útját - sok reményük nincs
A kezdetekről szólva hozzáteszi: négy napig egy motelben lesznek elszállásolva, aztán kerülnek – legalábbis az első időkben végleges – lakhelyükre. Házat, lakást remélnek. Arra a kérdésre, hogy kellett-e valamennyi közvetítői díjat fizetni valakinek a kiutazáshoz, határozottan nemmel felel – így válaszol egyébként valamennyi megszólított. Az információ és a lehetőség terjedéséről csak annyit mondanak: egymásnak adták tovább a hírt barátok, családok. Állítólag a mohácsi romák kilencven százaléka útnak indult már, vagy tervezi a kiutazást, de nem csak a dunaparti városból érkeznek, hanem Baranya más településeiről – a bejáratnál például egy kölkedi családdal beszélgettünk - de indulnak Pécsről is, sőt, volt aki tudni vélte, egészen Szekszárdig ért el a baranyai romák várható jó szerencséjének híre.
Egyébként többen mesélik, nem csak Svédország az úticél: mondják, ismerős családok Angliában, sőt, Kanadában próbáltak szerencsét, állításuk szerint sikerrel. Valószínűleg ez lehet az oka a lelkesedésnek: csak csütörtökön az utazók szerint mintegy negyvenen, összesen nyolc család szállt repülőre.
A kiutazók tapssal ünneplik, hogy a repülőgép elhagyja a budapesti kifutópályát, ugyancsak ujjongással reagálnak arra, mikor a repülő kerekei először érintik a malmői repülőtér betonját. A fogadtatás hűvösebb: nyoma sincs a beígért mikrobusznak, aminek pedig az utasok szerint ott kellett volna várnia őket a bejáratnál. A parkolóban idősebb nő sopánkodik: azt mondja, nincs pénze arra sem, hogy kifizesse a városba vivő taxi díját – nagyjából tízezer forintnak megfelelő svéd koronáért szállítják be az utasokat a városközpontba. Kiderül: a romák pontos címet kaptak, így elvileg tudják, hová kell menniük, ám nyelvismeret nélkül nehezen értenek szót a fuvarosokkal. Később kiderül, egy Attila nevű férfi szervezi az utat, de ő maga nem kerül elő.
Az újonnan érkezők egy ideje már nem politikai menedékjogot kérnek, miután kiderült, erről – uniós országok lévén – Magyarország és Svédország között nem is lehet szó. Ezért inkább munkát vállalnának, és némiképpen irigylik az afrikaiakat, ázsiaiakat, mondván: ők megkapják azt a segítséget, melyet ők is szeretnének. „Erre jó az unió” - mondja egy nő. Időközben az érkezők eljutnak uticéljukhoz, egy malmői külvárosban lévő menekültszállásra – a menedékben távol-keletiek, afrikaiak, arabok, a falakon is arabul, és valamely szláv nyelven lóg felirat. Itt ideiglenesen fogadják be csak őket, néhány hét, esetleg hónap után hazatoloncolnak mindenkit. Egy nő a pultnál az mondja nekünk: három hét után napokon belül hazaindulnak, mert nem maradhatnak, dolgozni meg hely- és pláne nyelvismeret nélkül nem lehet. „Ez vár a többiekre is?” – kérdezzük naivan, mire válasz: „miért, mire gondolt? Visszakerülünk mind oda, ahonnan jöttünk. Csak mert cigányok vagyunk, nem kapunk se segítséget, se munkát, pedig mi aztán dolgoznánk”
Vasárnap indul egy repülőgép haza. És bár a tervek szerint több tucatnyian érkeznek még, az is biztos: a „régiek” közül többen rajta lesznek. (AS Network)
Malmő vonzza a bevándorlókat
A körülbelül 300 ezer lelkes Malmő húsz százaléka nem született svéd: rengetegen érkeztek a városba a Közel-Keletről, Pakisztánból, a volt Jugoszlávia tagállamaiból, de Kelet-Európából is. A Svédország déli részén lévő város már csak azért is kedvelt a bevándorlók körében, mert tenger mellett fekvő településen az óceáni éghajlat miatt kevésbé van hideg, és kevésbé zord a tél is, mint északabbra. A bennünket szállodába fuvarozó palesztin származású sofőr azt mondta: azért szeretik a svédeket, mert ez egy toleráns, befogadó nép, legyen szó akár a világ bármely részéről érkezőről.
[enews_gallery id='160419']
