Idő, adminisztráció, kamat, kölcsönösszeg, fedezet szükségessége – jellemzően ilyen sorrendet állítanak fel a hirtelen likviditási zavarba került vállalkozások a hiteligényléseiknél. A bankok pedig léptek: egyre többen jelentek meg gyorshitellel, amikor az ígéretek szerint két-három nap átfutási idővel több millió forintot is átutalnak a társaságnak. Ennek persze ára is van: magasabb a kamat. Az elbírálás gyorsasága az egyik legfontosabb tényező a felmérések szerint a kis- és középvállalatok számára, amelyek rövid lejáratú, átmeneti likviditási problémáik áthidalására olyan konstrukciókat helyeznek előtérbe, amelyekre nem szükséges fedezetet biztosítaniuk.
A hitelintézetek ígéretei szerint két-három napon belül elbírálják az ügyfél kérelmét, aki egyszerűsített dokumentációval számolhat, a legtöbb esetben elfogadják a máshol vezetett bankszámláját is, és a forint mellett a kedvezőbb kamatozású euró-, dollár-, illetve svájcifrank-alapú kölcsönt is választhatja. A cégeknek bírálatkor általában az elmúlt egy-két év pénzügyi beszámolóit, az általuk szolgáltatott egyéb adatokat, az eladósodottságukat, a rendelkezésre álló biztosítékokat is vizsgálják a bankok. S ha lejárt köz- vagy hiteltartozása van, csőd-, felszámolási eljárás vagy végelszámolás alatt áll vagy korábban állt, illetve ha negatív a saját tőkéje vagy az eredménye, jobb, ha nem is adja be az igénylését, mivel a bankok automatikusan elutasítják.
Körbenézni persze nem árt a hazai bankok palettáján, hiszen különbségek lehetnek: néhol nem követelnek meg tárgyi fedezetet, másutt jellemzően ingatlan- vagy értékpapír-fedezet mellett juthat gyorsan kölcsönhöz az ügyfél, s míg egyes bankoknál éven belüli futamidő mellett igényelhet csak hitelt a vállalkozás, addig másoknál ennél hosszabb időtartamra.
Fedezet vagy fedezet nélküli hitel? A fedezetlen kölcsönökhöz hamarabb hozzájut a vállalkozás. Ám arra nem árt felkészülni, hogy ez esetben pár százalékponttal drágább a kamat, s nem biztos, hogy teljes egészében kézhez kapja az igényelt összeget. A bankok tapasztalata szerint gyorshitelként általában 5–10 millió forintos kölcsönökhöz jutnak ezen konstrukció keretében a vállalatok.
Akár két napon belül is elbírálhatják a HVB Bankban a Hitelautomata Extra folyószámlahitel-kérelmet, amely már 5 millió forint éves nettó árbevételtől igényelhető, tárgyi fedezet nélkül. A legfeljebb 12 hónapos futamidejű folyószámlahitel igényléséhez nem kér üzleti tervet a HVB, fedezetként a vállalkozás tulajdonosainak a kezességvállalása szolgál. Az éves hitelkamat mértéke az 1 havi Bubor plusz 4 százalék, míg a rendelkezésre tartási díj évi 2 százalék, amelyet a fel nem használt hitelkeret után számítanak fel.
Három nap alatt ígér döntést a K&H Bank a könnyített gyorshitel keretében, ha az összes dokumentumot benyújtotta az ügyfél. A fedezetet a vállalkozás 6 havi számlaforgalma jelenti. Könnyített gyorshitel keretében bármilyen rövid lejáratú forint- vagy devizakölcsön is igényelhető.
Akár egy hét alatt is elbírálhatja a CIB a forint mellett devizában is igényelhető rövid lejáratú folyószámlahitelére, a Zöldhullám Hitelre beérkezett igényléseket. Elvárás a vállalkozásokkal szemben, hogy legalább egy teljes éves lezárt (auditált) beszámolót tudjon bemutatni, és – az utolsó éves beszámoló alapján – az értékesítés nettó árbevétele elérje az 50 millió forintot. Igaz, új ügyfelek számára a CIB eltekint a legalább 5 millió forintos kölcsönösszegtől (2 millió forint a minimum), ám az új ügyfélnek is legkésőbb egy éven belül teljesíteni kell az egyébként 5 millió forintos minimumhoz szükséges forgalmat.
Legfeljebb öt nap az átfutási ideje a devizaalapon is igényelhető OTP Bank Lojalitás Folyószámlahitelének is, s hasonló elbírálási időt ígér a Budapest Bank is a szintén tárgyi fedezet nélkül felvehető Budapest Folyószámlahitelnél, illetve Hűséghitelnél, ahol a tulajdonos készfizető kezessége, saját váltó és inkasszófelhatalmazás szolgál fedezetként. A Budapest Üzleti Kártya szintén tárgyi fedezet nélkül igényelhető, a hitelkeret a dombornyomott bankkártyájával bárhol és bármikor szabadon felhasználható. A Budapest Üzleti Kártya hitelkamata egyhavi Bubor plusz 4 százalék, és külön előnye, hogy a hitelkeret ki nem használt részére a bank nem számol fel semmilyen költséget.
A Budapest Bank kimondottan a mikrovállalkozások számára fejlesztette ki a Mikro Expressz Hitel forintkonstrukcióját, amelynek keretében tárgyi fedezet nélkül akár hat évre maximálisan 8 millió forintot igényelhetnek. Már három hónapos működési múlt igazolását követően elindítható a kérelem folyamata, és nem szükséges üzleti terv benyújtása sem. Az elbírálás és a folyósítás együtt legfeljebb 4 napot vesz igénybe, a termék kamata évi 12 százalék, erre havi fél százalékpontos adminisztrációs díj és egyszeri egy százalékpontos szerződéskötési díj rakódik.
A K&H éven túli lejáratú folyószámlahiteléhez egyszeri szerződéskötéssel juthat hozzá a vállalkozó, ráadásul ezt év végéig kiemelt kedvezményekkel kínálják. A havi hitelkamat kevesebb mint egy százalék, nincs szerződéskötési és folyósítási díj, ráadásul az ingatlanfedezet piaci értékének akár a teljes összege igényelhető.
A CIB Kkv Ingatlanfedezetes kölcsönét ajánlja, ahol lényegében a felajánlott ingatlan értéke alapján hitelez a bank. Az OTP mikro- és kisvállalati ügyfelek számára ajánlott jelzálog típusú kölcsön keretében legfeljebb 50 millió forint igényelhető (a forint mellett euró- és svájcifrank-alapon is), s szinte bármilyen ingatlant elfogadnak fedezetként, akár 90 százalékos hitelbiztosítéki értéken. Az Erste Banknál jelzálogfedezet alapon folyószámla-, rulírozó vagy akár egy évnél hosszabb lejáratú eseti hitelt is igényelhet az ügyfél, az adható kölcsön maximális mértéke és a hitelkondíció – mint Várkonyi Csaba vállalati termékfejlesztési igazgató fogalmazott – az adott ügyfél adósminősítésétől és a felajánlott biztosítéktól függ. VG
2. Nagyon fontos, hogy a vállalat gondolja át, pontosan mire és mennyi időre kell a kölcsön, s miből fogja visszafizetni.
3. A hitelfelvevő nem állhat csőd-, felszámolási vagy végrehajtási eljárás alatt, és a saját tőkéje nem lehet negatív.
4. Az igénylés folyamatában nagy jelentősége van az ügyfél bankkal való együttműködésének. Általában az kaphat hitelt, akinek már legalább egyéves múltja van az adott banknál.
5. Az ügyfélről készülő adósminősítéshez, illetve hitelbírálathoz szükséges a teljes körű, hiánytalan dokumentáció benyújtása.
6. Fontos, hogy a vállalat tisztában legyen azzal, mennyire terhelhető. Fak-tor-, illetve lízingtartozása is rontja a kölcsönfelvételi esélyeit.
7. Elképzelhető, hogy a fedezetlen hitellel szemben könnyebben pénzhez jut, ha a faktorálást választja, magánszemélyként vesz fel jelzáloghitelt – ezt kedvezőbb feltételekkel megússza –, vagy beruházásai finanszírozására pályázati forrást keres, illetve lízingel.
Forrás: Bankweb.hu
2. Nagyon fontos, hogy a vállalat gondolja át, pontosan mire és mennyi időre kell a kölcsön, s miből fogja visszafizetni.
3. A hitelfelvevő nem állhat csőd-, felszámolási vagy végrehajtási eljárás alatt, és a saját tőkéje nem lehet negatív.
4. Az igénylés folyamatában nagy jelentősége van az ügyfél bankkal való együttműködésének. Általában az kaphat hitelt, akinek már legalább egyéves múltja van az adott banknál.
5. Az ügyfélről készülő adósminősítéshez, illetve hitelbírálathoz szükséges a teljes körű, hiánytalan dokumentáció benyújtása.
6. Fontos, hogy a vállalat tisztában legyen azzal, mennyire terhelhető. Fak-tor-, illetve lízingtartozása is rontja a kölcsönfelvételi esélyeit.
7. Elképzelhető, hogy a fedezetlen hitellel szemben könnyebben pénzhez jut, ha a faktorálást választja, magánszemélyként vesz fel jelzáloghitelt – ezt kedvezőbb feltételekkel megússza –, vagy beruházásai finanszírozására pályázati forrást keres, illetve lízingel.
Forrás: Bankweb.hu-->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.