Hatástalan az intő, menekülnek a tanárok - A szülőknek sem szimpatikus
Tizenöt-húsz éve egy szaktanári figyelmeztetés olyan súlyos jelzés volt, hogy a kiosztása „eseményszámba” ment: felfigyelt rá a szülő és az osztály egyaránt. Manapság egészen más a helyzet. Van olyan iskola, ahol a diákok szinte versenyeznek, hogy melyikük ellenőrzője telik meg előbb intőkkel és rovókkal. A pedagógusok többsége arra panaszkodik, hogy a gyerekek érzik: nincs a tanárok kezében hatékony nevelési eszköz, s ezzel a helyzettel bizony sokan vissza is élnek. Pedig az iskolák helyzete a statisztikák alapján akár könnyebb is lehetne, hiszen jelenleg sokkal kevesebb diák koptatja a padokat, mint a rendszerváltás környékén.
Árok Antal, a Pedagógus Szakszervezet (PSZ) alelnöke szerint nagy szerepe van a társadalmi átrendeződésnek. „A hátrányos helyzetű gyermekek aránya ma már megközelíti a 30 százalékot – mondta. – Ez azt jelenti, hogy a tanárok nem igazán számíthatnak a család együttműködésére. A szülő és a pedagógus érdekszövetsége egyébként is már a múlté: az apa és az anya az egzisztenciális gondok közepette teljesen rábízza a csemetéjét az iskolára, s tőlünk várja minden probléma megoldását. A gyerek viszont tudja, hogy a tanárnak korántsincs olyan befolyásoló eszköztára vele szemben, mint a családnak.”
A rendszerváltás előtti makarenkói pofonokat persze mindenki elítéli, de tény: a túlzottan liberális oktatáspolitika kivett a pedagógusok kezéből minden olyan eszközt, amely segíthetné őket a nevelésben és az oktatásban. „Jól hangzik, hogy a tanár a saját egyéniségével nyerje meg a diákokat, és személyes példamutatással vegye elejét a rendbontásnak, de azért megnézném, mihez kezdenének ennek az elvnek a hangoztatói négy-öt antiszocális, az egész órát végighőzöngő tinédzserrel” – jelentette ki egy neve elhallgatását kérő pedagógus.
Véleményét a PSZ alelnöke is osztja. Szerinte szankciók nélkül semmilyen rendszer nem működik – s ez az oktatásra is igaz. „Átestünk a ló túloldalára – jelentette ki Árok Antal. – A jelenleg használatos fegyelmezési eszközök teljesen hatástalanok, jogi következményük egyenlő a nullával. A gyerekek tudják, hogy csak nagyon súlyos vétség esetén távolíthatják el őket az iskolából, de még ebben az esetben is az intézménynek kell számukra másik tanítási helyszínt találni. Márpedig ez a gyakorlatban nemigen működik, hiszen hol vesznek át önként egy problémás diákot?”
A helyzet súlyosságát jelzi, hogy a pedagógus érdekvédő szerint egyre több tanár hagyja el a pályát. Ők azok, akik megunták, hogy az oktatáspolitika nem képes biztosítani a zavartalan munkavégzéshez szükséges feltételeket. Éppen ezért a tanárok már elkezdtek összeállítani egy problémalistát, amelyet a miniszter asztalára szeretnének eljuttatni. „Nem a körmöst akarjuk visszahozni – hangsúlyozta Árok Antal. – De észre kellene venni, hogy a liberális oktatásból sem hiányozhat a megfelelő szankciókkal párosított követelményrendszer. Meg kell találni a régi jó szakmai módszerek és a mai elvek egészséges arányát. Ha ezt elmulasztjuk, annak éppen a gyerekek látják kárát. Nem jó módszer, ha az iskolában arra neveljük őket, hogy bármit megtehetnek, mert nincsenek következmények, majd az életbe kikerülve úgy rúgják ki őket az első munkahelyükről, hogy a lábuk sem éri a földet.”
A szülőknek sem szimpatikus a számonkérés
