Célhoz keresendő az eszköz
Forrásteremtés. Nem előre eltervezett dolgokhoz kell célt rendelni, hanem az előre meghatározott célhoz keresendő a lehető legjobb megoldás – kezdte előadását Éger István, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke. A reformerek célja az lehet, hogy a lehető legjobb szakmai hatékonysággal bíró egészségügyi ellátó szervezet a hozzárendelt finanszírozással jöjjön létre. Ám van-e olyan reform, amelynek ne lenne – legalábbis a kezdetben – pluszforrásigénye? Reform-e, ha az ellátórendszer működéséhez alapvetően szükséges feltételeket végre biztosítják a rendszer számára? Szükséges-e feltétlenül, mennyiben és miben kell megreformálni a jelenlegi ellátórendszert, amikor annak legtöbb diszfunkcionális eleme leginkább a szubjektívnek minősíthető finanszírozási szempontoknak történő alárendeltsége következtében jött létre, s nem kizárt, hogy a feltételek biztosításával nagyobb részük meg is szűnne?
A MOK olyan egészségközpontú, új stratégiát meghirdető politikával ért egyet, amely az egészségmegőrzést, a betegségmegelőzést, a gyógyítást és a rehabilitációt egységes rendszerként kezeli, s azt a gyakorlatban egészségközpontú rendszerként működteti.
Az új egészségügyi stratégia által meghatározott célok megvalósításának kiinduló feltétele a finanszírozás és ellátás szabályainak, feltételeinek, szervezeteinek stabilizálása, kiszámíthatósága.
Átfogó, koherens és kormányzati ciklusokon átívelő reformprogram kidolgozására és ütemezett végrehajtására van szükség. Ugyancsak szükségesnek tartja, hogy olyan tervek készüljenek, amelyek öszszehangoltan kezelik a népesség egészsége szempontjából érintett ágazatok és szakterületek funkcióit és gazdasági eszközeit. Az új tervezés első elemeként az egységes nemzeti kockázatközösségen alapuló társadalombiztosítás egészségbiztosítási intézményeinek és egészségügyi ellátó szervezeteinek döntően önszabályozó tervezési, működtetési rendjét szükséges megvalósítani.
Az új egészségügyi stratégia megvalósításának további feltétele az egészségbiztosítás intézményeinek működési, hatásköri, szervezeti stabilizálása és fejlesztése, mert ez jelenti a minden állampolgárra kiterjedő egységes, nemzeti kockázatközösségen alapuló kötelező egészségbiztosítás alkotmányosan beágyazott intézményi és szervezeti hátterét.
A társadalmi egészségbiztosítási intézményrendszernek ugyanis éppen az a lényege, hogy egy másik kockázatkezelő stratégia választásával és az üzletileg kezelhetetlen kockázatok társadalmasításával képessé válik az összes olyan kockázat, jövőre vonatkozó információ-hiány, betegség- és állapotfinanszírozással való lefedésére, amelyre az üzleti egészségbiztosítás a maga aktuáriusi mechanizmusaival nem képes. Ráadásul olcsóbb, nem igényel kockázatkiegyenlítést, figyelembe veszi a felgyülemlett tapasztalatokat, a tudományos eredményeket. Okos módon a „más kárán tanul”.
Az elnök utalt Kóka János előadására, s úgy fogalmazott: nem elég csak azt nézni, hogy az első negyedévben szufficites volt a tb, látni kell azt is, hogy mögötte mit szenvedett el a lakosság a többletterhek fizetése és a gyógyintézményekben dolgozók a pénzhiány miatt.
