Eljön beszédünkben a Köbüki világa?

Eleinte csak jópofa poénnak tűnt, hogy a fiatalok egymás közti sms-üzeneteikben különböző rövidítéseket alkalmaznak, ám mostanra jól érzékelhető, hogy a nyelv lecsupaszítása nem áll meg az írásbeliség szintjén. Balás Eszter mesterlogopédus és kommunikációs tréner például nem kevesebbet állít, mint hogy lassan elfelejtünk beszélgetni. Bár szerinte csábító a lehetőség, hogy ezért is a televíziót és a számítógépet hibáztassuk, azért nem csupán erről van szó. Úgy véli, a szóbeli kommunikáció színvonalának sorvadása egy bonyolult és sokszereplős probléma következménye. „Az emberiség fejlődése a beszéd terén sajnos egyáltalán nem töretlen, sőt, épp ellenkezőleg – jelentette ki. – Az ókorban, amikor az írásbeliség még nem volt mindenki számára elérhető, komplett beszédeket tudtak megjegyezni az emberek. A mi memóriánk és kifejező képességünk ehhez képest jelentősen elcsökevényesedett. Manapság az emberek jelentős hányada nem képes a saját gondolatait érthetően és tömören közvetíteni. Gyakori panasz például, hogy egy jó szakember azért nem tud érvényesülni, mert a szókincse nincs azonos szinten a tudásával. Márpedig manapság ez óriási probléma, hiszen ahol a kifejező képességgel gondok vannak, ott tárgyalási technikáról és stratégiáról már nem is érdemes beszélni. Egy ilyen probléma karriereket törhet ketté.”

A kommunikációs szakember szerint a bajok már az általános iskolában elkezdődnek. A gyerekek ugyanis az esetek túlnyomó részében nincsenek beszéltetve. A feladatokat írásban kell megoldaniuk, s ezeknek is a jelentős része teszt – vagyis még csak gondolkodni sem kell azon, hogyan fogalmazzák meg a választ, hiszen azok ott vannak leírva, csak be kell karikázni a megfelelőt. Persze, igazságtalan lenne csak a pedagógusokat hibáztatni: Balás Eszter amondó, a családok is nagymértékben felelősek azért, hogy a szóbeli kommunikáció színei lassan kifakulnak. „Régebben az emberek otthon sokat beszélgettek, de sajnos ma már ez nem jellemző – mondta. – A gyerekek elmondása szerint ők általában a televízió előtt ülnek, az anya főz, az apa újságot olvas, és ha szólnak is egymáshoz, mondandójuk csupán a legszükségesebb dolgokra vonatkozik. Az árnyalt, egymás gondolataira kíváncsi párbeszéd sajnos kiveszőben van.”

Mindez persze nem azt jelenti, hogy elbutulnánk, vagy hogy kevesebb igényünk lenne az információra. Az információk ma is áramlanak, sőt, özönlenek felénk, csak épp más csatornákon, mint régebben. Száz éve még élénk társadalmi életet kellett folytatnia annak az embernek, aki jólértesült szeretett volna lenni. Ma a televízió, az újságok és az internet anélkül vértez fel tudással, hogy bárkivel is szóba kellene állni. A beszéd tempója az elmúlt száz évben szinte a duplájára nőtt, miközben a mennyisége viszont kevesebb lett. Fogalmazhatunk úgy is, hogy a mondanivalónk sebessége igyekszik lépést tartani a felgyorsult hétköznapokkal, ám mivel a tartalmasabb gondolatok szóbeli kifejezésére nincs idő, így energiát sem fektetünk ebbe. Márpedig a beszélgetés is egyfajta szellemi erőkifejtést igényel. „Bármilyen furcsán hangzik, a beszélgetés intim tevékenység – jelentette ki a mesterlogopédus. – Ha valaki nem csak kommunikál, hanem a szó klasszikus értelmében beszélget, akkor bizonyos mértékig kiadja magát. Árulkodik a hanglejtése, a gesztikulációja, no és persze a gondolatai. Ez a fajta kitárulkozás sokakban a védtelenség érzetét kelti, ezért inkább bezárkóznak, szótlanok maradnak.”

Arra a kérdésre, hogy vajon mikor érkezik el a rajzfilmről ismert Mézga család rövidítésekben beszélő Köbükijének ideje, Balás Eszter azt felelte: valószínűleg emberöltők telnek majd el, mire észrevesszük, hogy lényegesen kevesebbet beszélünk. „Ez nem egy gyors folyamat, így aztán azt sem tudni, hogy milyen lesz a jövő kommunikációja – mondta. – Egy biztos: kevesebb szóval is lehet élni, de kapcsolat nélkül nem. Valószínű, hogy a beszélgetés helyett kitalálunk majd valami mást.”

Dr. Vekerdy Tamás gyermekpszichológus szerint a szóbeliség jelentősége már a gyerekek között is kezd visszaszorulni. Ez ellen szerinte a szülők tehetnek a legtöbbet, mégpedig úgy, hogy beszélnek a csemetéikhez. „Hiába gazdag kifejezésekben esetleg a televízió műsora is, az mégsem egy ott lévő személy, akinek testközelből lehet hallani a hangrezgéseit és látni a gesztikulációját – mondta. – Már egy újszülött is érzékeli és értékeli, ha kifejezetten hozzá beszélnek. Egy kísérletben egy csecsemőnél rendszeresen két gondozónő beszélgetett egymással, míg egy másiknál ugyanazt a tartalmú a szöveget a kisbabához intézték. Utóbbi gyermek nem csak szellemileg, hanem fizikailag is jobban fejlődött.” A gyermekpszichológus amondó: az a gyermek, akinek minden nap mesélnek, az iskola első éveiben egy-másfél esztendővel megelőzi a kortársait. „A mese ugyanis nem csupán a szókincset fejleszti, hanem a fantáziát is – jelentette ki Vekerdy Tamás. – A hallott mese, amit nem kísér vetített kép, olyan szellemi tréning a gyermeknek, amelynek később óriási hasznát veszi az életben.”