BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kákosy: előre kell menni a liberalizációban, nem magyarázkodni

A Gazdasági és Közlekedési miniszteri szék várományosának hasonlata szerint elkezdtük egy ház felújítását, levertük vakolatot, de megijedtünk a sitt, és a malter látványától.

Kákosy Csaba  szerint sem a gazdaság jelenlegi állapota, sem a koalíciós partnerek közötti feszültség nem ad okot aggodalomra, neki pedig az a dolga, hogy markáns liberális politikát képviseljen, így nem fog népszerűség kereső politikát folytatni a tárca élén.

Azzal kapcsolatban, hogy a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség számos forrás kezelését átvette a GKM-től, Kákosy úgy reagált: a gazdaságpolitika több, mint a pénzek szétosztása, a kérdés most az, hogyan pozícionálják az országot a növekedés irányába. A válasz a miniszterjelölt szerint a reformok folytatása. Mint mondta, az egészségügyben történt előrelépés, bár az átalakítás vége még messze van, emellett csökkentették a közigazgatásban dolgozók létszámát, és ezzel növekedett a hatékonyság. Kákosy szerint a nyugdíj-, és a közlekedési reform eredményeképpen jövőre 700 milliárd forint áramlik az országba.
Céljai között említette a jelölt a digitális írástudatlanság látványos csökkentését, és a közlekedés reform végig vitelét, mint mondta, szeretné, ha ő lenne az első gazdasági miniszter, aki közép-és hosszú távú stratégiát alkot.

A vasúti reformmal kapcsolatban Kákosy úgy vélte, a MÁV egy klasszikus szocialista vállalat rossz struktúráját örökölte, és 2005-ig ez a rendszer változatlan maradt. A jövőben az állam megrendelőként köt szolgáltatási szerződés a vasúttársasággal, a magántőke pedig a személyszállítást tekintve kiegészítő szolgáltatások terén kaphat szerepet. Magyarország vasúthálózata rendkívül sűrű, ezzel együtt a kihasználtsága alacsony, ez indokolja a szárnyvonalakkal kapcsolatos vitákat – vélte a miniszterjelölt, aki szerint a Volánt is minél előbb privatizálni kell, hiszen most még rendelkezik a területi monopólium jelentette előnyökkel. 2012-ig azonban megnyílik a piac más busztársaságok számára is, így akkora a Volán értéke a birtokában lévő buszokéval lesz egyenlő.

A miniszterjelölt hangsúlyozta: az ország történetének legintenzívebb sztrádaépítésén vannak túl, az infrastruktúra fejlesztés magas költségei viszont nem tehetők felelőssé a magas államháztartási hiányért. A villamosenergia-piaccal kapcsolatban Kákosy elismerte: a nyitás mindenhol áremelkedéssel jár, azonban valódi hatásai csak később mérhetők, tovább kell menni az EU által is kijelölt liberalizáció útján. Hozzátette: gazdasági élénkítés céljából az tervezik, tőzsdére viszik a Magyar Villamos Művek, és az Állami Autópálya Kezelő társaságokat.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.