Felismerhető és megállítható a csontritkulás

A kór előfordulása az életkor előrehaladtával nő. Az 50–54 éves korú nőknél a betegség gyakorisága 6 százalék körüli, a tíz évvel idősebb korcsoportban ugyanez az érték már 15 százalék, a 80 év feletti nők legalább kétharmadánál kóros mértékben csökkent, jelentős törési kockázatot jelző csont-ásványianyagtartalom mérhető. Férfiaknál a betegség előfordulási aránya körülbelül harmada a nőknél mért adatokhoz képest. Egy ilyen mértékben elterjedt betegség esetén az oki tényezőt az ún. civilizációs ártalmak között kell keresni. A csontritkulás esetében ezek az étrendi kalciumbevitel és a fizikai aktivitás csökkenése lehet. A kiegyensúlyozatlanság akkor válik klinikailag felismerhetővé, amikor valamilyen egyéb, a csontokat hátrányosan érintő körülmény is megjelenik. Ez a nőknél a változókor, amikor a nemi hormon termelése hirtelen csökken. Férfiaknál is csökken a biológiailag aktív nemi hormonok szintje a korosodással, azonban ez a folyamat lényegesen lassabban, elhúzódva zajlik.

A betegség diagnózisa a csontsűrűség mérésén alapul. A mért értéket a népességre jellemző, nemileg megfelelő fiatalkori maximális csontsűrűség-átlagértékhez hasonlítjuk, és az eltérés mértéke alapján állapítjuk meg a csontritkulás fennállását. Az utóbbi években olyan hordozható készülékeket is kifejlesztettek, amelyek hasonló fizikai alapon vagy ultrahangos módszerrel alkalmasak a végtagcsontok ásványianyag-tartalmának és sűrűségének mérésére. Ezek a készülékek alkalmasak nagyszámú páciens gyors vizsgálatára, a nagy törési kockázatúak kiszűrésére. A pontos diagnózis és a kezelés javallatának felállításához azonban mindig szükséges a törzscsontok röntgenfoton-abszorpciometriás mérése. A helyes diagnózis ugyan a csontsűrűség mérésén alapul, de annak eldöntésére, hogy maga a csontmennyiség fogyása az elsődleges betegség, vagy az egyéb kórfolyamat következménye, a kórelőzmény részletes megismerése, a beteg alapos vizsgálata és néhány laboratóriumi vizsgálat is szükséges. A törési kockázatot fokozó tényezők felderítése segít abban, hogy a leginkább veszélyeztetetteket vizsgálják, és ők mindenképpen megkaphassák a szükséges kezelést.

A csontritkulás megelőzésének legfontosabb módszere és a már kialakult betegség sikeres kezelésének alapfeltétele a megfelelő kalcium- és D-vitamin-bevitel biztosítása. A gyermek- és serdülőkorban napi 1500 mg kalciumbevitel biztosíthatja, hogy olyan mennyiségű csúcscsonttömeget érjünk el fiatal felnőtt korunkra, amelyből még a későbbi életkorban bekövetkező csontvesztés esetén is elegendő marad ahhoz, hogy csontjaink ne legyenek törékenyek. A hasonló mértékű kalciumbevitel felnőttkorban és az idősödőknél is alapvetően fontos, mert így a csontvesztés üteme lassítható. Ha minden étkezést kiegészítenénk egy pohár tejjel, akkor elérnénk a kívánatos kalciumbevitelt, és egyben D-vitamin-szükségletünket is biztosítanánk. Sajnos a hazai átlagos kalciumbevitel az optimális menynyiség felét sem éri el. A felnőttek jelentős része alig fogyaszt tejet és tejterméket; ennek az a következménye, hogy a népesség jelentős része – a csontritkulásban szenvedők közül szinte mindenki – kalciumpótlásra szorul. A D-vitamin-ellátottság tekintetében sem jobb a helyzet. Alig néhány éve vált ismertté, hogy a fejlett államokban és hazánkban is a középkorú és idősödő korosztály legalább egyharmada, az idősek legalább fele D-vitamin-hiányos. Egészséges felnőtteknél a kalcium- és D-vitamin-pótlást az étrendi kalciumbevitel felmérését követően, az ajánlásoktól elmaradó kalciumfogyasztás esetén érdemes javasolni.

A diagnosztika fejlődésével párhuzamosan a kezelési lehetőségek is számottevően bővültek. Az osteoporosisellenes szerek alapvetően két csoportra oszthatók: az egyik, gyakrabban alkalmazott kezelési mód a csontbontás csökkentése, a másik a csontépítés serkentése. A csontbontást gátló első igazán hatékony kezelési lehetőség a női hormon pótlása volt a menopauzás nők esetében.

Néhány évvel ezelőtt azonban kiderült, hogy a többéves nőihormon-pótló kezelés növeli a mellrák kialakulásának kockázatát, és a szív-ér rendszeri események előfordulására gyakorolt hatása a korábbi elképzelésekkel szemben nem kedvező. E tények miatt a női hormon pótlása hosszú távú, csontritkulás kezelésére történő alkalmazása – hatékonysága ellenére – kiszorult a napi gyakorlatból. Jelenleg legalább háromféle csontbontást gátló, jó hatású vegyületcsoport áll rendelkezésünkre, közülük kétségtelenül a biszfoszfonátvegyületek a leghatékonyabbak és a leggyakrabban használt készítmények. E készítmények a csontbontás jelenleg elérhető legnagyobb hatású gátlói, ezek alkalmazása mellett az összes jellegzetesen csontritkulásos eredetű töréstípus – leggyakrabban csigolyatörés, csípőtáji combcsonttörés, alkartörés – kockázata gyorsan és tartósan kb. a felére csökkenthető. A biszfoszfonátkészítmények nagy előnye, hogy a betegek több mint 90 százaléka jól reagál a kezelésre. A korszerű biszfoszfonátvegyületek között a legnagyobb múltra visszatekintő alendronát alkalmazásával kapcsolatban már tízéves tapasztalat halmozódott fel. Az eredmények azt igazolják, hogy a tartós és jelentős törésikockázat-csökkenés mellett a csontsűrűségérték növekedésére is számítani lehet a kezelés során. A biszfoszfonátkezelés javasolható időtartamára vonatkozóan egyelőre nincs biztos támpont. Az új adatok szerint úgy tűnik, hogy ötéves folyamatos kezelést követően, ha nem nagyon jelentős a törési kockázat – ebből a szempontból megint csak a legfontosabb adat a megelőző, osteoporosisos eredetű törés –, akkor a kezelés felfüggeszthető, és még legalább öt évig megfigyelhető töréscsökkentő hatás. Ilyen esetekben természetesen a beteg figyelemmel követése, rendszeres csontsűrűségmérése szükséges. Hazánkban is forgalmaznak egy olyan készítményt, amely nagyon hatékonyan serkenti a csontépítést. Ez a szintetikus parathormonkészítmény azonban drága – kb. tízszer többe kerül, mint a csontbontást gátló szerek –, és naponta, injekciós formában kell beadni. Alkalmazására a világon mindenhol csak kisszámú, más kezelésre nem reagáló betegnél kerülhet sor.

A korszerű és nagyon hatékony csontbontást gátló osteoporosisellenes kezelések számának 2007 elejéig tartó növekedése már éreztette kedvező hatását a hazai törési adatokban. Az utóbbi években a csípőtáji combcsonttörések száma a korábban prognosztizált jelentős emelkedéssel szemben kismértékben csökkent. Az utóbbi hónapokban azonban az osteoporosisellenes gyógyszerek felírása és ezzel együtt a kezelt betegek száma jelentősen csökkent. Ez ugyan nagyon rövid időre jelenthet némi megtakarítást a finanszírozó számára, azonban a törésszám biztosan prognosztizálható növekedése miatt gyorsan többletkiadáshoz vezet. A továbblépésnek több módja lehetséges. Az egyik a még hatékonyabb, új kezelési lehetőségek megtalálása, amire biztató utalások vannak a nemzetközi szakirodalomban. A másik lehetőség a kezelt betegek számának növelése, ami jogos igény, a realitás azonban az, hogy a technikai és anyagi lehetőségek korlátozottsága miatt az elkövetkező években a kezelések számának ugrásszerű növekedése nem várható. A harmadik és leginkább reális lehetőség a már kezelést kapó betegeknél a terápia hatékonyságának fokozása.

A krónikus, kevés tünetet okozó betegségek esetén komoly problémát jelent, hogy a betegek terápiás együttműködése közel sem optimális. A nemzetközi felmérések adatai szerint a csontritkulás miatt gyógyszeres kezelést elkezdő betegek több mint fele egy év után már nem veszi be vagy nem megfelelően szedi az előírt gyógyszert. Másrészről a kezelés hatékonyságához feltétlenül szükséges kalcium- és D-vitamin-pótlást egy hazai felmérés adatai szerint a betegek kevesebb mint 40 százaléka alkalmazza rendszeresen. Mindkét említett, a kezelés hatékonyságát csökkentő tényező javítására adottak a feltételek. Ma már több olyan biszfoszfonátkészítmény áll rendelkezésre, amelyet nem naponta, hanem hetente egyszer kell bevenni, sőt havi egyszeri tablettás kezelési lehetőség is ismert. Legújabban jó tapasztalatok vannak az évente egyszer vagy néhányszor alkalmazható intravénás biszfoszfonátkészítmények alkalmazásával kapcsolatban. A ritkább gyógyszerbevétel igazoltan javítja a betegek együttműködését, ezzel növelve a kezelés hatékonyságát.

A kalcium- és D-vitamin-pótlás alkalmazásának elősegítésére eredményes módszer lehet, ha ezeket a beteg a csontritkulás speciális gyógyszerével együtt csomagolva, egy recept kiváltásával kapja meg. Újabban olyan csomagolások kerültek forgalomba, amelyekben a biszfoszfonátkészítményt különböző dózisú kalcium- és D-vitamin-kiegészítéssel együtt lehet kiváltani, s ez lehetővé teszi, hogy a beteg számára egyszerűen, az egyéni igénynek megfelelően biztosítsuk a kalcium- és D-vitamin-pótlást. Külön öröm, hogy ezt a világviszonylatban is újszerű megoldást két hazai gyógyszergyár együttműködése tette lehetővé.

A szerző az MTA doktora, Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar, I. Sz. Belgyógyászati Klinika

A csont ásványianyag-tartalmának fogyása legtöbbször évekig tünetmentes, majd a folyamat előrehaladása fájdalomhoz, a mozgáskészség beszűküléséhez, az életminőség romlásához vezet. Ha a legfontosabb szövődmény, a csonttörés is bekövetkezik, a betegség többlethalálozással is jár.

A csont ásványianyag-tartalmának fogyása legtöbbször évekig tünetmentes, majd a folyamat előrehaladása fájdalomhoz, a mozgáskészség beszűküléséhez, az életminőség romlásához vezet. Ha a legfontosabb szövődmény, a csonttörés is bekövetkezik, a betegség többlethalálozással is jár. Halálos csípőtáji csonttörések A csigolyatörés az esetek többségében lassan alakul ki, nincs jellegzetes tünete, ezért a betegek csupán 10 százalékánál derül ki azonnal. A csípőtáji combcsonttöréskor a betegek kórházba kerülnek. Az alkartöréseket legtöbbször ambulánsan látják el, számukat megközelítőleg pontosan ismerjük. Hazánkban az utóbbi években az osteoporosisos betegeknél évente 14-16 ezer csípőtáji combcsonttörés, 40 ezer alkar- és felkartörés, kb. 30 ezer csigolyatörés fordult elő.

A csípőtáji törött csontritkulásos betegek 20 százaléka egy éven belül életét veszti, és az érintettek kb. 80 százaléka további életében kisebb-nagyobb mértékben ellátásra szorul. A halálozás oka gyakran a tartós ágyhoz kötöttség miatti szövődmények fellépése.-->