Figyelem! A fényfüzérek zöme és a bejglik fele silány minőségű
Wittich Tamás kifejtette, hogy a karácsonyi szezonban különös figyelmet fordítottak a élelmiszerek, a gyermekjátékok és a műszaki cikkek vizsgálatára. A ünnepi édességek vizsgálatakor, mintegy 60 százalékban találtak szabálytalanságokat, a piacokon kapható élelmiszerek minősége az idén sokat javult, a kifogásolási arány megegyezett az kereskedelmi láncokéval.
Wittich Tamás elmondta, hogy az idén már 160 termékfajtát vontak ki a forgalomból, ezek száma év végére várhatóan eléri a kétszázat. Ez több mint 100 ezer termék, mintegy fele műszaki cikk, 40 százaléka pedig a gyermekeket veszélyezteti.
Az idén a hatóság közel 45 ezer ellenőrzést végzett, a kifogásolási arány 60 százalékos volt és 1,5 milliárd forint bírságok szabtak ki, ebből a karácsonyi szezonban 80 millió forintot tett ki a büntetés - tette hozzá
Csajági Éva, a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség főosztályvezető-helyettese elmondta, hogy az idén a felügyelőség elvégzett egy bejgli tesztet is. A felmérés azt mutatta ki, hogy az olcsóbb termékek között több a kifogás, az áruházláncokba kapható sütemény minősége elmarad a cukrászatokban kaphatókétól. Hangsúlyozta, hogy az előre csomagolt termékeknél meg kell nézni annak összetételét és a lejárati időt. A 15 mákos és 15 diós bejgli közül a felét "még megfeleltnek" minősítették - tette hozzá.