Programozott szűrésekre van szükség
A kormányzati felelősség körébe tartozó szabályozások és ellenőrző tevékenység, a tudatos egyéni egészség-magatartást kiteljesíteni képes kedvező társadalmi integráció és kohézió (vagyis a támogató társadalmi, gazdasági, kulturális környezet kialakítása) beleillik a társadalmi döntés fogalomkörébe. Az ehhez szükséges stratégiai erőforrás-allokációra vonatkozó döntés társadalminak csak akkor nevezhető, ha túlnő a kormányzat „közpénzfelosztó mechanizmusán”, és kifejezetten társadalmi szintű preferencia-sorrend alapján a rákkontroll programszerű finanszírozásához vezet. Ez az adott ország tehervállalási képességétől függ. Az egyén kockázatcsökkentő hozzájárulása a tudatos egészség-magatartáson és az erre épülő fogyasztói döntéseken, önkéntes pénzügyi teherviselésen keresztül valósul meg.
A betegség korai stádiumban való felismerése – néhány daganattípus kivételével – csak jelentős erőforrásigényű lakossági szűrővizsgálattal valósítható meg. Ez az erőforrásigény hozzáadódik a daganatos betegségek gyógyításának tekintélyes költségéhez. Boncz Imre és munkatársai (2004) a vastag- és végbélrákokra vonatkozó elemzése alapján Magyarországon a szervezett szűrés költsége még a lakosság teljes átszűrtsége mellett, évente végzett szűrővizsgálat esetén is csak egynegyede a kezelési költségeknek. Saját számításaimat egy Budapesten ténylegesen lezajlott, a vastag- és végbélrákok korai felismerését célzó, tesztmódszerrel történő lakossági szűrővizsgálat alapadatai alapján végeztem, 2006-os árakat figyelembe véve.
Kiderült: a tesztvizsgálatnak akkor is van költsége, ha tünetmentes a páciens. Ha elváltozást jelez a teszt, úgy további kivizsgálásra kerül sor. Ebben a számítási modellben az ilyen eset költsége közel kétszerese volt az előbbinek, akkor is, ha a kiegészítő vizsgálat során egészségesnek bizonyult az illető. Ha beavatkozást igénylő elváltozást találtak, majdnem ötszörös volt a költségfelhasználás. A kifejlődött vastag- és végbélrák ellátása pedig közel 74-szeres összegbe került a negatív esethez képest. Ezért véleményem szerint csak „programfinanszírozás” részeként vagy biztosítói rendszerben meghatározott körülmények között célszerű végezni a vizsgálatokat.
Az egészség-gazdaságtani elemzések „haszonként” leggyakrabban az elérhető életévnyereséget határozzák meg. Boncz már említett számításai szerint egy tízéves szűrési program során a halálozás 10 százalékos csökkenése alapján kalkulált 710 élet, vagy a 20 százalékos csökkenés feltevésével kalkulált 1462 élet megmentése várható. A saját számításaim alapján megállapítható volt, hogy az „eltérő haszon” egyértelműen befolyásolja a pénzfelhasználás megítélését. A számításokat a feltételezetten tízéves szűrési periódus végén felderített betegség három különböző súlyossági fokozatára végeztem. A számítási példa eredménye alapján a daganat korai, első fázisban történő felismerése és ellátása, a szűrővizsgálati megjelenések miatti nagyobb összegű ráfordítás ellenére is „olcsóbb”. Vagyis a számítási elv alkalmazásával a hoszszabb túlélési idő teszi „olcsóbbá” a betegség ellátását a vizsgált költségek szempontjából.
A fentiekből két fontos gondolatmenet körvonalazódik: a hasznosság kérdése és a hatékonyság megállapítása. Az erőforrások felhasználását a hatékonyság és a hasznosság szemszögéből is vizsgálnunk és indokolnunk kell. Ez abból fakad, hogy egyrészt a betegség megelőzését a betegség gyógyításának alternatívájaként foghatjuk fel. Másrészt az eljárásoknak mindig lehet alternatívája a technológiák bizonytalansága vagy éppen a technológiai fejlődés következtében. A népességszintű megelőző intézkedések stratégiai folyamatában a végrehajtás módjának meghatározása, az ehhez szükséges erőforrásigény tervezése, az eredményesség mérése – a monitoring és korrekció – támaszkodik ezen információra. Ezek ismerete nélkül sem népegészségügyi, sem biztosítói ellátásszervezési stratégia nem készíthető.
A szerző társadalom-orvostani szakorvos, tervező-elemző szakközgazdász, MBA
