Hatvanezer üveg Béres Cseppet adományozott tíz országos beteg- és segélyszervezetnek, karitatív egyesületnek a Béres Alapítvány elnöke. A jövőre 15. évfordulóját ünneplő alapítvány minden év karácsonya előtt megajándékozza a rászorult betegeket és szegényeket. Az adományt – amelynek piaci értéke több mint 60 millió forint – a szervezetek még az ünnep előtt szétosztják. További 30 ezer üveget a kórházak onkológiai osztályainak szánnak, 10 ezret pedig kisebb alapítványoknak. Béres Klára elnök elmondta azt is, hogy az eddig adományozott 1,5 milliónál több üveg értéke meghaladja az egymilliárd forintot.
A jubileumára készülő alapítvány az idén több oktatási és kulturális intézményt anyagilag is támogatott, s jutott belőle a határainkon túl élőknek is. Az évente megrendezett jótékonysági koncertjeik bevételét pedig a hazai kórházak onkológiai osztályainak fejlesztésére fordítják. Így segítettek már a pécsi és a miskolci kórháznak, az idén pedig a bakonyszücsi Daganatos Gyermekek Rehabilitációs és Lelki Otthona kapta az adományt. VG
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.