Gyurcsány Ferenc állandóan arról beszél, hogy be akarja fejezni a Kádár-korszakot, egy furcsa értelemben pedig lehet, hogy be is fejezi: ha a szocialista párt történelmi vereséget szenved, már csak újrakezdés lehetséges, szinte teljesen új baloldal jöhet létre - közölte a politikai elemző az InfoRádió Aréna című műsorában.
Olyan rosszak a közvélemény-kutatási adatok, hogy ha azoknak csak a fele igaz, akkor nagyon könnyen előfordulhat, hogy az SZDSZ kiszorul a Parlamentből, az MSZP képviselőinek a száma pedig a felére csökken - jelentette ki a szakértő.
Tölgyessy Péter szerint csak akkor van értelme a szocialista vezetőcserének, ha azután azt lehet mondani, hogy befejeződött a Gyurcsány-korszak, és más, egy megértőbb, kisember-központúbb, a hagyományos baloldali értékekre jobban odafigyelő kurzus kezdődik. Azt is látnia kell a szocialista pártnak, hogy ez nem játék - mondta az elemző, aki szerint elképzelhető, hogy a következő választáson nem szoros eredmény születik, hanem nagyarányú vereséget szenved a baloldal.
Tölgyessy szerint az SZDSZ helyzete szinte megoldhatatlan, amellett ugyanis, hogy szerkezeti problémái vannak, "nagyon elfáradt" párttá vált, ráadásul rendkívüli módon összekötötte sorsát Gyurcsány Ferencével. Komoly problémát okoz a szabad demokratáknak, ha a miniszterelnök megbukik - véli a szakértő.
A jelenlegi helyzetből a párt kitörni csak úgy tudhat, ha Gyurcsány Ferenc végül mégis csak sikeres lesz, az emberek pedig azt mondják majd: megérte, ez azonban egyáltalán nem valószínű. Sőt, elképzelhető, hogy a politikus vezetésével a következő választásokon történelmi vereséget szenved a baloldal - közölte.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.