Újra a Ház előtt az egészségbiztosítási törvény

Ha újra elfogadják a törvényt, akkor Sólyom Lászlónak már nincsenek lehetőségei, alá kell írnia a jogszabályt. Sólyom László az egészségügyi törvénnyel kapcsolatban megtehette volna azt is, hogy az Alkotmánybírósághoz küldi előzetes normakontrollra. Ebben az esetben hónapokig is csúszhatott volna a törvény kihirdetése, hiszen meg kellett volna várni a testület állásfoglalását.

Az Index MSZP-s forrásokból korábban úgy értesült, hogy a kormány felkészült az alkotmánybírósági normakontrollra is. Ezért a lehetséges csúszást eleve bekalkulálták, hogy semmi se veszélyeztesse a biztosítók müködésének jövő évi kezdését.

Mádl Ferenc volt köztársasági elnök is aláírta azt a levelet, amiben közéleti személyiségek arra kérik Sólyomot, hogy forduljon az Ab-hez, mert szerintük alkotmányellenes a törvény. A levelet Mádl mellett aláírta többek között Zlinszky János volt alkotmánybíró és Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke is. A levél írói szerint a mai egészségügyi intézményhálózat és a már befizetett járulékok a nemzeti vagyon részét jelentik, így felosztásuk, a magánbiztosítói rendszer részévé alakításuk azt jelentené, hogy nem kapják meg a magánvagyonokéhoz hasonló minőségű védelmet.

A levél aláírói alkotmányellenesnek tartják azt is, hogy a törvényben a biztosítóknak kínált nyereséggarancia terhei az egészségügyi ellátás eszközeit csökkentik. Az egészségügyi ellátás színvonalának csökkenésétől és a fizetős szolgáltatások terjedésétől is tartanak.

Sólyom László hivatalos nyilatkozata az egészségbiztosítási törvényről:

Tisztelt Honfitársaim! Ma jár le az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvény kihirdetésének határideje. A törvénnyel nem értek egyet, azt nem írom alá, nem hirdetem ki. Az egészségügyi ellátás átalakítását magam is szükségesnek tartom, éppen úgy, mint a nyugdíjrendszerét is. Súlyos kifogásaim vannak azonban az átalakításnak azzal a módjával szemben, amelyet az egészségbiztosítási törvénynél alkalmaztak. A törvényt kifogásaim részletes kifejtésével visszaküldöm az Országgyűlésnek. Tekintettel a kérdés súlyára és az elkerülhetetlen hasonló reformokra aggályaimat egyszersmind az ország közvéleménye elé kell tárnom.

A társadalombiztosítás átalakítása csak bizonyos társadalmi és politikai feltételek teljesülése esetén lehet eredményes.

Mindenekelőtt semmilyen nagy reformot nem lehet sikerre vinni a terhet viselő állampolgárok bizalma nélkül.

Az is kockázatos, ha az ilyen horderejű átalakítások parlamenti ciklusokhoz igazodnak. Legalább a reform irányában és alapjaiban megegyezésre kell jutni a politikai erőknek. Ebben mind a kormánynak, mind az ellenzéknek felelőssége van.

Végül a sikerhez szükség van az érintettek, esetünkben az orvosok és az egészségügyben dolgozók többségének támogatására, de legalább arra, hogy a változásokat elfogadják.

Az eredményes átalakításnak ezek a feltételei az egészségbiztosítás reformjánál eddig nem teljesültek. Ezen túl kifogásolható a törvény meghozásának módja, és a törvény több lényeges tartalmi eleme is.

A megalapozott, egyetértésre számító törvényalkotáshoz szükséges, hogy az érdekelt társadalmi szervezeteknek és érdekképviseleteknek lehetősége legyen érdemi véleményt adni a törvénytervezetről. Azonban a Törvény esetében szakmai szervezetek nem, vagy megkésve kaptak tájékoztatást a készülő Törvény szövegéről, és – főleg az orvosi szakmai kollégiumok számára – nem állt rendelkezésre elég idő a véleményezésre.

Mi több, a törvényjavaslat a politikai háttéralkuk során folyamatosan és lényegesen változott, a legutolsó pillanatig. Nem lehet elvárni országgyűlési képviselőktől, hogy néhány órával korábban megismert, a bizottsági ülés kezdetén, vagy éppen a végszavazás előtt kiosztott nagyszámú módosításról azonnal és felelősen állást foglaljanak. Nem értek egyet azzal, hogy egy, a társadalom életét alapvetően és hosszú távon meghatározó törvény ilyen eljárásban szülessen meg.

A törvény jövendő hatását bizonytalanná és kockázatossá teszi, hogy nem készült hozzá valódi hatástanulmány. Sem számítások, sem használható külföldi tapasztalatok nem támasztják alá, hogy ez a modell valóban eredményes lehet. Így ez veszélyes kísérlet, amelynek mindannyian – választási lehetőség nélkül – kényszerűen kísérleti alanyai lennénk.

A biztosítási rendszer működési költségei a törvény szövege szerint is bizonyosan és kiszámíthatóan többszörösére fognak emelkedni, és a magánbefektetők természetesen profitot is felvehetnek. Ezért különösen hiányoznak az arra vonatkozó számítások, hogy mennyi pénz jutna a hatékonyság és az ellátási színvonal javítására.

Korrekt számítások és külföldi tapasztalatok hiányában pedig még inkább elvárható, hogy az átalakítás fokozatosan, folyamatos mérésekkel és visszacsatolásokkal menjen végbe.

Ahhoz képest viszont, hogy a törvény mégis egyetlen lépésben kívánja az alapvető változást végrehajtani, a majdani rendszer működését biztosító végrehajtási szabályok szövege, de még koncepciója sem készült el. Sőt, a rendszer lényegét adó rendelkezések is hiányoznak a törvényből – például a biztosítási pénztárak és az országos kockázatközösségi alap feladatainak és pénzforrásainak pontos elhatárolása.

A külföldi tapasztalatok szerint a biztosítók mindaddig válogatnak az egészséges és a drágán gyógyítható biztosítottak között, amíg az gazdaságilag kifizetődő. Ezt csak olyan jogi szabályozás zárhatja ki, amely gazdaságilag teszi érdektelenné a válogatást. Erre azonban a törvényben nincsen elegendő biztosíték. A fejkvóta-rendszer a külföldi tapasztalatok szerint nem hatékony eszköz a biztosítók gazdasági érdekeivel szemben. Az országos kockázatközösség szabályozása pedig a törvényben hiányos.

A törvény az egészségügyi ellátás javulását a versenytől, mégpedig a biztosítási pénztárak versenyétől várja. A verseny és a magántőke bevonása a társadalombiztosításba alkotmányosan lehetséges, és adott körülmények között eredményre is vezethet. Azonban a külföldön egyedül hatékonynak bizonyult árversenyt a törvény kizárja. Mivel a legtöbb helyen csak egy intézmény van elérhető közelségben, a rendelők és kórházak közötti verseny legfeljebb a fővárosban és az egyetemi központokban jöhet létre. Valódi verseny létrehozása helyett tehát a törvény inkább az állam ellenőrző és szervező feladatát ruházza át az egészségbiztosítási pénztárakra, ez pedig nem éri meg az árát, ti. az átalakítás terheit és súlyos bizonytalanságát.

Mindezek alapján kértem az Országgyűlést, hogy orvosolja a jogalkotási eljárás súlyos hiányosságait. Ezt az államszervezet demokratikus működésének biztosítása megköveteli. Másrészt kértem az Országgyűlést, hogy fontolja meg a tartalmi kifogásaimat is: különösen a garanciák hiányát, a törvény befejezetlen voltát, a verseny korlátozottságát, és a mindebből, valamint a hatásvizsgálat hiányából fakadó bizonytalanságot és a túlzott kockázatot. Csak ezek kiküszöbölésével lehet annak a bizalomnak és társadalmi támogatásnak kialakulására számítani, amely nélkül sem az egészségbiztosítás átalakítása, sem a kikerülhetetlenül előttünk álló nyugdíjreform nem lehet sikeres.

Összefoglalva: egyetértek azzal, hogy az egészségügyben változásra van szükség. Azonban egy ilyen nagy reform támogatás és bizalom nélkül nem lehet eredményes. Sem külföldi tapasztalatok, sem megalapozott gazdasági számítások nem igazolják, hogy a törvény javítaná az ellátást. A törvény szándéka ellenére a biztosítóknak gazdasági érdeke marad az ügyfelek közötti válogatás. Valódi verseny is csak nagyon szűk területen alakulhatna ki. Az egész ország egy olyan kísérlet kényszerű alanyává válna, amelynek kimenetele bizonytalan. Ezért döntöttem úgy, hogy a törvényt nem írom alá. Köszönöm szépen.