A pénz másra nem költhető
A pénztártörvénytől a koalíciós szakításig – kezdte előadását e mondattal Kökény Mihály, a parlament egészségügyi bizottságának elnöke, korábbi szocialista egészségügyi miniszter. Úgy gondolja, hogy a vizit- és napidíjról történt népszavazás elbizonytalanította a befektetőket, így a kormánykoalíciót alkotó szocialista és szabad demokrata kabinet sikertelen egyeztetéseket folytatott a februárban elfogadott törvényről. A koalíció szakítását erősítette a populista, antikapitalista üzenetek sora, ezért fel kellett tenni a kérdést: van-e értelme a jogszabályhoz ragaszkodni, s a válasz: nem.
Az elnök szerint az egészségügyi ellátás színvonalának javítása elérhető a szolgáltatók versenyeztetésével, ez a betegek megnyerésére ösztönzi a kórházakat és a szakrendelőket. Így érhető el az egészségügyben ma meglévő egyenlőtlenségek felszámolása.
Kökény Mihály szerint az ágazatra jutó pénzforrások nem függetleníthetők a gazdaságtól, s a konvergenciaprogram szigorítása az egészségügyet is érinti. Tudomásul kell venni, a GDP-növekedés nem ad lehetőséget arra, hogy többletforrás jusson az ágazatba, ezért a meglévő eszközöket kell költséghatékonyan fölhasználni. Ez azonban nem engedheti meg azt, hogy különféle szakmai lobbik a betegérdekek köntösében követeljenek többet az egészségügyi kasszából a szükségesnél. Ugyanakkor leszögezte: az Egészségbiztosítási Alap pénzét kizárólag a gyógyítóágazatra szabad költeni.
Utalt rá, hogy a politikusok általában a rövid távú, sikeres programokban érdekeltek, míg a gazdasági-pénzügyi szakemberek a rövid és középtávú gazdaságosságnövelésben és megtakarításokban. A valódi reform azonban befektetést igényel. Kökény Mihály szerint hazánkban egyetértés van abban, hogy az egészségügy radikális változtatásra szorul, ám egymással ellentétes elvárások tapasztalhatók a változás irányával és mértékével kapcsolatban, ellenérdekeltség van a valós változásokkal szemben, és ez komoly csapda a mindenkori egészségügyi miniszternek. Míg a politikai pártok választási ciklusokban gondolkodnak, az egészségügy megváltoztatásához évtizedes távlatokra van szükség, és az egészségi állapot változása a következő generációkban érvényesül. Nem szabad megtagadni az ágazatban végrehajtott pozitív változtatásokat, például az ellátási csomagok meghatározását, a tb-jogosultság ellenőrzésének megkezdését, de számos feladat még hátravan. Föl kell gyorsítani a korábban megkezdett népegészségügyi programokat, a háziorvosi és a járóbeteg-szakellátás átalakítását, fejlesztését. Folyamatosan felül kell vizsgálni a gyógyítási szakmai protokollokat. Fel kell gyorsítani a sürgősségi és mentőellátás fejlesztését, ehhez jelentős európai uniós források is a rendelkezésre állnak.
A jó egészségügyi intézményrendszerhez megfelelő humánerőforrás szükséges.
