Elveszett a megbecsülés

Ha csak pénzt kapnak a régiók, a befektetett forrás a megfelelő humánerőforrás nélkül nem tud hasznosulni – mondta Weltner János, a Semmelweis Egyetem tanára. Ám az a gond, hogy az egészségügyi pálya nem vonzó a fiatalok számára, orvosok és szakdolgozók egyre-másra elhagyják az egészségügyet. Az egészségnevelést a családokban és a kisiskolákban kellene elkezdeni, s változtatásra szorul a közép- és a felsőfokú oktatás. Az orvosi egyetemet végzettek szakterületek közötti választását elsősorban az anyagi lehetőségek határozzák meg és tény: a pályán maradást taszító erők akadályozzák. Nincs megfelelő anyagi megbecsülése az orvosoknak és a szakdolgozóknak, s elveszett az erkölcsi megbecsülés is.

A pályát elhagyók tetemes száma és a folyamatos frusztráció miatt nem is kerül sor a tudásátadásra és az utódok nevelésére, hiszen hiába lenne meg a szándék, kevés idő jut az utánpótlás nevelésére.

Weltner János kitért a háziorvoslásra, s mint mondta, az ott dolgozó doktorok jelentős hányada jócskán túl van a nyugdíjkorhatáron, eladná praxisát, de nincs vevő rá, így a tisztes nyugdíjba vonulás sem adatik meg számukra.

Úgy látja, hiányzik a cél. Nincs eldöntve, hogy az állam milyen mértékben vegyen részt az egészségügyben, nincs tisztázva a biztosító szerepe. A költségek kordában tartása is felemás eredményeket szül, hiszen bármennyire is soknak tűnik a tb-járulék mértéke, annak összege az alacsony bérek miatt relatíve kevés. Arról is dönteni kell, hogy milyen státusa legyen az orvosoknak: közalkalmazottak, alkalmazottak, vállalkozók legyenek-e.

Nagyon valószínű, hogy a hazai GDP lényegesen több, mint amennyiről tudunk – mondta, hiszen a megtermelt javak jelentős része elvész a fekete-, illetve a szürkegazdaságban. Az egészségügyre fordítható tb-járulék-bevétel kevés, az intézmények tulajdonosai pedig nem képesek kiegészíteni azt. A lakosság így elégedetlen, hiszen hatalmas összegű hálapénzt fizet a gyógyítóknak, egyre nagyobb összeget kell lerónia a szükséges orvosságokért.

Költséghatékony gyógyításra, szabályokon alapuló hiteles minőségfejlesztésre van szükség, s korszerű szakmai irányelvek alkalmazására a gyógyításban. A gond az, hogy ha vannak is felelős üzemeltetők és szakemberek, nincs megfelelő forrás a kezükben.

Weltner János szerint nem megfelelő az egészségügyi kapacitások szabályozása, az intézmények teljesítményének korlátozása pedig a tervutasításos rendszert idézi. Hiányoznak a finanszírozási protokollok, enélkül nem mérhető a gyógyítás hatékonysága.