A két elnökjelölt utoljára Indiana államban mérte össze erejét. Hillary Clinton a korábban, Pennsylvaniában elnyert szavazatok hatására megnövekedett önbizalommal vágott neki az újabb kampány fordulónak – tudósít az AP. Riválisa, Barack Obama pillanatnyilag nehezebb helyzetben van, meg kell próbálnia ugyanis feledtetni szavazóival a szélsőséges nézeteiről híres lelkésszel való kapcsolatát. A két vetélytárs a Demokrata Párt Jefferson Jackson Estélyén találkozott, és vívott újabb szócsatát.
A két legégetőbb kérdés most a külpolitika, és az olajtársaságokat terhelő adó. Obama azzal vádolja Clintont, hogy Bush elnökéhez hasonló retorikát alkalmaz. A vád alapja az az április 22-én, az ABC-n elhangzó interjú, amelyben a volt first lady kijelenti: az irániaknak tudniuk kell, ha elnök lesz, megtámadják az országot. Hozzátette: a következő tíz évben, amelynek során Irán esetleg megtámadja Izraelt, teljesen eltörölhetik Iránt.
Szintén nézeteltérés támadt a két jelölt között az olajtársaságok által fizetendő adó mértékét illetően is. Clinton javaslata szerint a nyári időszakban felfüggesztenék az üzemanyag utáni adófizetést, a hiányt pedig az olajtársaságok által fizetendő magasabb nyereségadó-bevételből pótolnák. Ezzel kapcsolatban úgy nyilatkozott: "nem tervezhetjük a jövőt, itt, és most kell segítenünk az embereken." Obama trükknek nevezte az ötletet, hozzátéve, hogy a módszer nem válhat be, az olajtársaságok ugyanis biztosan a vásárlókra terhelnék a megemelt adót.
Mindkét jelölt megerősítette: továbbra is versenyben maradt az elnökjelöltségért, és nem mond le a másik javára.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.