BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Rutinműtét volt, mégis belehalt

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Orvosi műhiba miatt meghalt egy fiatal nő a szentesi kórházban egy rutinműtét során - írta pénteki számában a Délmagyarország.

A napilap információi szerint egy nőgyógyászati beavatkozás után három héttel, még szerdán hunyt el a 31 éves fiatalasszony. Az intézményben nyilatkozatstop van, a rendőrség közigazgatási eljárás keretében, szakértők bevonásával vizsgálja a haláleset körülményeit.

A lap úgy tudja, a nő spontán elvetélt, és ezért egészségügyi küretet végeztek rajta az intézmény szülészeti és nőgyógyászati osztályán. A beavatkozás során azonban az orvos kilyukasztotta a méhfalat, amit nem vett észre. Egyes szakmai vélemények szerint ez a sérülés általában azonnal észrevehető, de 24 órán belül mindenképpen megjelennek a tünetek.

A 31 éves nő azonban csak a nőgyógyászati beavatkozástól számított 48 óra múlva került sebészkés alá, ekkor derült ki, hogy nemcsak a méhfala, hanem a vékonybele is sérült. Ennek következményeként súlyos hashártyagyulladás, szeptikus állapot lépett fel. És bár ezt követően több műtéti beavatkozásra is sor került, a többhetes intenzív kezelés ellenére sem tudták az életét megmenteni, és szerdán elhunyt.

A rendőrség már vizsgálódik. Tuczakov Szilvána, a Csongrád megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az ügyben úgy nyilatkozott: a szentesi kórház jelzése alapján közigazgatási eljárás indult, a haláleset körülményeit szakértők bevonásával vizsgálják. Ennek során kiderül majd, hogy a 31 éves nő halálát emberi mulasztás okozta-e vagy sem. A kórházban egyébként az intézmény vezetői közül senki sem nyilatkozott a Délmagyarországnak.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.