A szociológus szerint a tömeges a hajléktalanság fölkészületlenül érte a hazai szociálpolitikát. Ez alapvetően más típusú szegénység, mint ami a rendszerváltás előtt volt, ennek ellenére a szociálpolitikai potentátok ma is lényegében azokat az elképzeléseiket akarják megvalósítani, mint a hetvenes-nyolcvanas években – hívja fel a rendszer alapvető hibáira a figyelmet.
Ladányi problémának látja azt is, hogy a legszegényebb munkanélküli réteg az elmúlt két évtizedben nem a munkahelyek után költözött, hanem kiszorították őket a városokból, mindenekelőtt Budapestről. A szociológus úgy véli, hogy a rendszert csak össztársadalmi összefogással, pártok közötti megegyezés alapján lehetne megváltoztatni. De már az is jelentős eredmény lenne, ha legalább ebben az egypárti kormányban létrejönne a konszenzus arról, hogy kiemelt gazdaság- és szociálpolitikai prioritás a társadalomból kihullott 700-800 ezer ember visszaintegrálása.
Azt kell végiggondolni, hogy a jelenleg működő intézmények, mechanizmusok és elosztási rendszerek hogyan termelik ki újra és újra a szegénységet és a kitaszítottságot. Mindenekelőtt arra kell törekedni, hogy ne ártsunk – szögezi le Ladányi, aki szerint jelenleg árt a körzetesítés, az indokolatlan iskolabezárás, a kormányzati ötletelés a segélyért munkát témakörben, a kistelepülések önkormányzatainak az ellehetetlenítése, és mindenféle látszatprogram.
Ladányi János szerint egyetlenegy esélyteremtő program nem volt Magyarországon a rendszerváltás óta.
