Közélet

Még útlevele sem volt McCain alelnök-jelöltjének

Sarah Palinnek, John McCain republikánus elnökjelölt alelnökjelöltjének az elmúlt évig még útlevele sem volt. Így most az ENSZ közgyűlésén igyekszik tapasztalatokat szerezni a nemzetközi politikáról.

A republikánus tábor ehhez hasonló vitákban korábban azzal védte, hogy Alaszka közel van Oroszországhoz, így kiismeri magát a 44 éves kormányzó a nemzetközi politikában.

Palin két nap alatt hét ország vezetőjével fog találkozni: Afganisztán, Kolumbia, Grúzia, Ukrajna, Irak, valamint a két atomhatalom, Pakisztán és India vezetőjével is fog találkozni, megbeszélést folytatni.

"De vélhetően úgysem a külpolitika lesz a legfontosabb kérdés a választásokon. Az amerikaiak többsége saját maga sem hagyta még el az országot" - nyilatkozta egy szakértő a BBC-nek.

Ugyancsak gyakran említik meg azt az érvet, miszerint korábban Ronald Reagen, illetve Bill Clinton sem rendelkeztek kiemelkedő nemzetközi tapasztalattal.

Ennek ellenére a jelenlegi közvélemény-kutatások szerint a versenyben Barack Obama demokrata jelölt tovább növelte vezetését, sőt, korábban támadhatatlannak tűnő államokban is szerzett támogatást.

Obama McCain palin ENSZ
Kapcsolódó cikkek