A Fidesz elutasító az egészségügyi tárgyú törvényekkel szemben - A szocialisták nyitottak
Schvarcz Tibor (MSZP) kiemelte: a partnerség és a biztonság jegyében a párt nyitott azon módosító javaslatok befogadására, melyek jobbá teszik az egészségügyi ellátást. Kökény Mihály (szintén MSZP) arról beszélt, hogy pártja javasolja: a képviselők szakmai és ne politikai szempontok alapján mérlegeljék a törvényjavaslat támogatását - idézi a távirati irodát az MTV.
A fideszes Horváth Zsolt közölte: az előterjesztésnek vannak olyan pontjai, amelyeket támogatni tudnak, azonban a törvényjavaslat egészét elutasítják. A KDNP, az SZDSZ és az MDF frakció sem támogatja az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosítását; ez a vezérszónoki felszólalásokból derült ki szerdán az Országgyűlésben.