BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Újramesélt kötelező irodalom

Számos magyartanár tanúsíthatja: szép számmal akadnak olyan művek, amelyeket sok gyerek a régies, nehezen követhető nyelvezet miatt nem tud végigolvasni. Ezért két író, Nógrádi Gábor és a fia, Nógrádi Gergely elindított egy sorozatot, amelyből az első három kötet a napokban jelent meg. Nógrádi Gergely úgy meséli el az eredeti történetet, hogy közben hű maradt az író világához, ám a nyelvezetet egyszerűsítette, gördülékenyebbé tette, a művet karcsúbbá formálta. A Magyar és külföldi klasszikusok újramesélve című sorozatban az első három kötet: A kőszívű ember fiai, az Egri csillagok és Az arany ember.

A kezdeményezés szakmai lektora, Tarján Tamás irodalomtörténész a klasszikus művek rövidített, átdolgozott sorozatáról úgy véli: Nógrádi Gergely kivételes érzékenységgel nyúlt a klaszszikus művekhez, így a sorozat fontos pedagógiai segédlet lehet. A fiatalok az újramesélt klasszikusok segítségével kedvet kaphatnak az olvasáshoz – tegyük hozzá: talán az eredeti könyvekhez is.

Nógrádi Gábor lapunknak elmondta: az első három kötetet egyenként ötezer példányban jelentették meg, s bár a sorozat elindítását a CIB Bank támogatta, Nógrádi Gábor számára így is legföljebb nullszaldós lehet majd a kiadás, és a hat hónapos szerkesztői munkát ingyen végezte. Tehát ez a három kötet anyagilag akkor is ráfizetéses, ha sikerül mindet eladnia. A nagy terjesztők óvatosak voltak, keveset vettek át a kötetekből, ugyanakkor az internetes megrendelés a www.klasszikusok.com oldalon jelentős, itt 20 százalékkal olcsóbban lehet hozzájutni a kiadványokhoz. Iskolák ennél is nagyobb kedvezménnyel vásárolhatnak közvetlenül a Petepite kiadótól. Eddig körülbelül 1500 kötet fogyott el, az iskolák tehát nem zárkóznak el az újszerű megközelítéstől.

Nógrádi Gábor szerint fontos, hogy a gyerekek „rákapjanak” az olvasásra, ez ugyanis nemcsak azért alapvető, mert az olvasmányélmény semmi mással nem pótolható, hanem azért is, mert az olvasás elengedhetetlen a többi tantárgy jobb megértéséhez. A következő, előkészületben lévő két kötet Victor Hugo Nyomorultak és Mikszáth Kálmán Szent Péter esernyője című műve. VG

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.