Dávid: Gyurcsány korábbi ígéreteit megváltoztatta
Előkészítetlenséget éreztem a miniszterelnök beszédében – fogalmazott Dávid Ibolya, az MDF elnöke napirend előtti parlamenti felszólalásában.
Háttérszámításokat és elemzéseket sem hallhattunk, s inkább hasonlított a felszólalás egy egyetemi előadásra, mint egy kormányfői beszédre.
Pedig a válságkezelés részletesebb felszólalást igényelt volna – tette hozzá. Dávid ezt követően bírálta Gyurcsányt korábbi ígéretei megváltoztatása miatt. Szerinte még mindig a válságkezelő program tervezési időszakában vagyunk, pedig az idő sürget. Úgy véli, ehelyett gyorsan és határozottan kellene cselekedni.