Mert elhazudja a miniszterelnök-jelölő MSZP-kongresszusokon, majd a parlamenti választásokon aratott győzelmeket; a rendkívüli politikusi teljesítményt, ami ezekhez vezetett. Nem mellesleg: negligálja a parlamentarizmus alkotmányos rendjét is – írja Debreczeni József a Népszabadságban.
Gyurcsány mély válságból, reménytelen helyzetből vitte győzelemre az MSZP-t. Nem holmi véletlennek, nemcsak ellenfele hibáinak, de főleg annak köszönhetően, hogy 2004 és 2006 között dinamizálta és politikai közösséggé formálta a kormányzatot, a pártot, a koalíciót. Ígéretesen kezdett hozzá a volt utódpárt politikai és kommunikációs, szellemi és ideológiai, lelki és morális megújításához. Legyőzte azt a politikai ellenfelet, aki már 2006-ban is súlyos veszélyt jelentett a magyar parlamentarizmusra.
Megvan a hibás: Gyurcsány! Vagy mégsem? Aztán persze kiderült: ő sem tud a vízen járni. Az elkerülhetetlen (és sikeres!) konvergenciaprogrammal pillanatok alatt elveszítette népszerűségét (ahogy annak idején Bokros Lajos). Az őszödi beszéd szörnyű elővigyázatlanság volt (nem számolt például a belső árulással). Majd jöttek a reformok: csakis az ellenfelek, az ellenségek által letagadható (rész)eredményekkel. Kudarcokkal, kínlódással, küszködéssel, kapkodással. Közben pofonok, rúgások - főleg övön alul.
Majd jött a Válság. Persze, nem lehet mindent Orbánra és a Fideszre (az alkotmánybíróságra, az államfőre) kenni. De úgy leírni az elmúlt éveket, hogy közben eltekintünk annak a politikai ellenfélnek a szerepétől, aki mindvégig gyilkos és totális háborút viselt a miniszterelnök pártja, politikája és személye ellen, aki a népszavazással sikeresen szétzilálta a parlamentáris kormányzás rendszerét: azt végképp nem lehet. Lehet a Fideszben, lehet a kocsmában, lehet a sajtóban - no de az MSZP-ben?! – teszi fel a kérdést Debreczeni.
