BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Debreczeni: Kiderült, hogy Gyurcsány sem tud a vízen járni

Három miniszterelnökről írtam életrajzot: három rendkívüli formátumú politikusról. Aki bármelyiküket jó vagy közepes képességűnek tartja, súlyosan téved. Aki szerint Gyurcsány "véletlenül" került kormányra, az vagy nagyon ostoba – írja Debreczeni József a Népszabadságban.

Mert elhazudja a miniszterelnök-jelölő MSZP-kongresszusokon, majd a parlamenti választásokon aratott győzelmeket; a rendkívüli politikusi teljesítményt, ami ezekhez vezetett. Nem mellesleg: negligálja a parlamentarizmus alkotmányos rendjét is – írja Debreczeni József a Népszabadságban.

Gyurcsány mély válságból, reménytelen helyzetből vitte győzelemre az MSZP-t. Nem holmi véletlennek, nemcsak ellenfele hibáinak, de főleg annak köszönhetően, hogy 2004 és 2006 között dinamizálta és politikai közösséggé formálta a kormányzatot, a pártot, a koalíciót. Ígéretesen kezdett hozzá a volt utódpárt politikai és kommunikációs, szellemi és ideológiai, lelki és morális megújításához. Legyőzte azt a politikai ellenfelet, aki már 2006-ban is súlyos veszélyt jelentett a magyar parlamentarizmusra.

Megvan a hibás: Gyurcsány! Vagy mégsem? Aztán persze kiderült: ő sem tud a vízen járni. Az elkerülhetetlen (és sikeres!) konvergenciaprogrammal pillanatok alatt elveszítette népszerűségét (ahogy annak idején Bokros Lajos). Az őszödi beszéd szörnyű elővigyázatlanság volt (nem számolt például a belső árulással). Majd jöttek a reformok: csakis az ellenfelek, az ellenségek által letagadható (rész)eredményekkel. Kudarcokkal, kínlódással, küszködéssel, kapkodással. Közben pofonok, rúgások - főleg övön alul.

Majd jött a Válság. Persze, nem lehet mindent Orbánra és a Fideszre (az alkotmánybíróságra, az államfőre) kenni. De úgy leírni az elmúlt éveket, hogy közben eltekintünk annak a politikai ellenfélnek a szerepétől, aki mindvégig gyilkos és totális háborút viselt a miniszterelnök pártja, politikája és személye ellen, aki a népszavazással sikeresen szétzilálta a parlamentáris kormányzás rendszerét: azt végképp nem lehet. Lehet a Fideszben, lehet a kocsmában, lehet a sajtóban - no de az MSZP-ben?! – teszi fel a kérdést Debreczeni.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.