Februárban kevesebben akartak számlával milliomosok lenni
„Míg az első hónapban 36 399 pályázat érkezett, februárban már csak 34 137 magánszemély küldte be lakossági szolgáltatásról kiállított számláját” – jelentette be Budai Bernadett kormányszóvivő.
Az eseményen számítógéppel ki is sorsolták a februári nyerteseket, a tíz szerencsésből egy budapesti lakos, a többi vidéki. Értesítésük ma kezdődik, a kisorsolt pályázatok sorrendjében. Összesen száz pályázatot állítottak sorrendbe, arra az esetre, ha nem jelentkeznének a nyertesek, vagy kiderülne, szabálytalan számlát küldtek be.
A nyertesek között egyebek mellett fodrászat, szolárium, mosógépszerelő, egészségügyi szolgáltatás, a jogosítvány megszerzéséhez szükséges oktatás díjáról szóló bizonylatok voltak.
A programot a feketegazdaság elleni küzdelem jegyében indította el a kormány, a játékban lakossági szolgáltatásról 2009-ben kiállított számlákkal lehet részt venni, a pályázók közül pedig havonta tízen nettó egymillió forintot nyernek.