Az MDF szerint Orbán Viktornak köszönhetjük Bajnai Gordon miniszterelnökségét
A Fidesz azonban semmilyen együttműködésre, tárgyalásra nem volt hajlandó, a közös ellenzéki megoldáskeresésnek még a lehetőségét is elutasította - írja a közlemény.
"Ha Orbán Viktornak lett volna elég bátorsága ahhoz, hogy támogassa a Magyar Demokrata Fórum konstruktív bizalmatlansági indítványát, akkor az ellenzék választhatott volna egy valódi szakértőt a válságkezeléshez. Bajnai Gordont tehát Orbán Viktornak köszönhetjük" - közölte a párt.
Az MDF az előrehozott választást tartja a legjobb és legtisztességesebb megoldásnak, de miután ehhez az SZDSZ nem volt hajlandó csatlakozni, az ellenzéknek kellett volna közös miniszterelnököt keresnie.
A Fidesz elutasító politikájával és demagógiájával egyetlen dolgot ért el: az MSZP újra magához édesgette az előrehozott választástól rettegő liberálisokat, majd kínkeservesen felkutatták közös jelöltjüket.
A Fidesz az elmúlt hetekben bebizonyította, sem programja, sem bátorsága nincs ahhoz, hogy átvegye az ország irányítását. Orbán Viktor magára hagyta Magyarországot, éppen akkor, amikor a legnagyobb bajba került. Márpedig egy kormányzóképes, őszinte ellenzéki erő ilyet nem tesz.