BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Furcsa viszonyban az MSZP és a kormány - Hamar megbukhatnak?

A Bajnai-kormány már megválasztása pillanatában számos gonddal kerül szembe. A Nézőpont Intézet elemzése.

Az bizonyos, hogy a kabinet mozgástere különösen szűkre szabott, több téren is. Egyrészt kevés idő áll rendelkezésére, márészt a szocialista pártban is képlékeny a helyzet, ami nehezíti a célok elérését. Meg kell küzdenie továbbá Gyurcsány Ferenc befolyásával, az SZDSZ bizonytalanságával és a növekvé társadalmi elégedetlenséggel - idézi a Hírextra az elemzést.

A leendő kormány hiába is szeretne átfogó válságkezelő intézkedéseket, ezeknek az átfutásához és a kézzel fogható eredmények megjelenéséhez időre van szükség. Jóval többre, mint ami elvileg a rendelkezésre áll.

Az április 14-i parlamenti szavazás után nem egészen két hónappal európai parlamenti választást tartanak Magyarországon. Ez azt jelenti az 54 napos kampány az új miniszterelnök lehetőségeit, mozgásterét szűkíti. A június 7-i voksolás után pedig minden politikai szereplő az eredményeket fogja elemezni.

Furcsa viszonyba kerülhet a kormány és az MSZP egymással. Hiszen alapvetően szakértői kormányról beszélnek a kabinetet támogató pártok, ám közben számtalan volt MSZP-s tag marad a tárca élén, sőt két új párttag is beül a bársonyszékbe. A szakértői kormány politikailag azért szerencsés formáció,mert nem visel politikai felelősséget a döntéseiért. Ám ez a kormány nem nevezhető szakértőinek, így a kabinetben megjelenő pártemberek – akik ráadásul erős emberei a szocialistéáknak – ezt a lehetőséget meghiúsítják. A következő választás előtt így az MSZP nem tudja elkerülni e kormány tevékenységéért sem a felelősségre vonást.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.