BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kíméletesebb halál évente közel 5 milliárd állatnak

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Az Európai Parlament (EP) szigorítaná az állatok levágásakor alkalmazandó előírásokat, hogy a lehető legjobban mérsékeljék az állatok szenvedését. A vallásszabadságra hivatkozva ugyanakkor kivennék a szabályozásból a rituális állatvágásokat.

Az EP szerdán megszavazta az állatok kíméletes levágását előíró új jogszabály-tervezetet, amely egy 1993-as irányelvet vált fel.
 
Az EU-ban évente közel 360 millió sertést, szarvasmarhát, juhot és kecskét, valamint több mint 4 milliárd baromfit ölnek le. Emellett az európai szőrmeiparban 25 millió állatot, míg a keltetőkben 330 millió naposcsibét pusztítanak el. A járványos betegségek veszélyének elkerülése érdekében szintén több millió állatot vágnak le évente.
 
Az EP által elfogadott módosítások elsősorban a szabályok tisztázását, az állatok hatékonyabb védelmét, a túlszabályozás elkerülését szolgálják, valamint azt, hogy az importált termékek is megfeleljenek az EU előírásainak. Az elfogadott szöveg szerint az állatok szükségtelen szenvedésének minden formáját el kell kerülni.


 
A jogszabály előírná, hogy az állatokat csak azonnali halált okozó módon, vagy pedig kábítás után lehessen megölni. A kábítás után azonnal meg kell kezdeni az állat kivéreztetését, hogy már ne nyerhesse vissza öntudatát. Az irányelv a vallásszabadságra hivatkozva kivételt tenne azonban a rituális vágásokkal.
 
Az EU fejlett állatvédelmi rendszere magasabb előállítási költségeket is jelent az ennél megengedőbb országok termeléséhez képest, ez pedig a piac torzulásához vezethet. A képviselők ezért arra kérik az Európai Bizottságot, biztosítsa, hogy a behozott termékek is feleljenek meg az uniós követelményeknek.
 
Az EP 2013 elejéig a mobil vágóhidakra vonatkozó jogszabálytervezetet vár a Bizottságtól.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.