BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Puccsolni akartak a szegedi fideszesek?

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
119 új tag felvételével próbálták megváltoztatni az erőviszonyokat a Fidesz szegedi szervezetében – írja az Index.

Megindult a pozícióharc a nagyobbik ellenzéki pártban azokon a helyeken, ahol nincs előre véglegesítve a kormányváltás utáni erősorrend. Az Index információi szerint a szegedi Fideszbe pár nappal a múlt heti tisztújítás előtt 119 új tagot regisztráltak.

A főként egykori kampányaktivistákból verbuvált belépő csapat borította volna a kisebb létszámmal működő városi szervezet eddigi viszonyait. A lap forrásai szerint a társaság Bodó Imre, tiszaszigeti polgármester csapata volt, a szegedi pártelnöki tisztújításon mindegyikük nyilvánvalóan őt támogatta volna.

A létszámnövelős akcióban a városi pártelnöki cím volt a tét, de a beléptetett csoport végül nem szavazhatott, így Gyimesi Lászlóé maradt a poszt. Gyimesi nem is tudott a tagság hirtelen bővítéséről, csak az utolsó pillanatban értesült a felvételekről, ezért az országos központhoz fordult. Kubatov Gábor, a Fidesz pártigazgatója az Indexnek megerősítette, hogy a mandátumvizsgáló bizottság vizsgálja a szegedi beléptetést.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.