Közélet

Sztrájkot és polgári engedetlenséget ígértek a Hősök terén, ha nem lesz választás

Azonnali előre hozott választást követeltek a Civil Összefogás Fórum által a Hősök terére meghirdetett demonstráció szónokai vasárnap délután Budapesten.

Csizmadia László, a Patrióták a Gazdaságért és a Közjóért Egyesület elnöke mintegy 1500 ember előtt azt mondta: ha azonnali hatállyal nem oszlatják fel a parlamentet és nem írják ki az előre hozott választásokat, akkor országos sztrájkot és polgári engedetlenséget hirdetnek - számol be a hirado.hu az MTI alapján.

Fricz Tamás, a Civil Összefogás Fórum alapítója és szóvivője arról beszélt, hogy június 19-ét, amikor 1991-ben az utolsó szovjet katona elhagyta Magyarországot, nemzeti ünneppé, Magyarország függetlenségi napjává kell nyilvánítani, ezt a következő, nemzeti kormánynak kell megvalósítania. A tömeg erre hosszasan skandálta, "elvtársak, vége!"

A Civil Összefogás Fórum Utolsó figyelmeztetés címmel meghirdetett demonstrációja a Hősök terén kezdődött, majd a résztvevők az Andrássy út - Bajcsy-Zsilinszky út - Alkotmány utca érintésével átvonulnak a Kossuth térre.


[enews_gallery id='377015']

sztrájk választás tüntetés polgári engedetlenség Hősök tere
Kapcsolódó cikkek