Bajnai és Sukoró: valami bűzlik a Fidesz szerint
A bizottság felállítását kezdeményező indítványban az olvasható: a sukorói King''s City nevű projekt kiemelt nemzetgazdasági beruházássá történő minősítésének, illetve külföldi üzletemberek általi megszerzésének, valamint a jelentős értékű állami földterületek áron aluli értékesítésének tisztázatlan körülményei felvetik egy alapos vizsgálat elrendelésének szükségességét.
Cser-Palkovics hozzátette, az ügy szereplői: a volt és a jelenlegi kormányfő, valamint a volt pénzügyminiszter, akik mind üzletemberként, mind pedig politikai szereplőként megjelennek. Közben a Lehet Más a Politika (LMP) nevű szervezet bejelentést tett a legfőbb ügyésznél. Az LMP annak kivizsgálását kéri, hogy a kaszinóberuházás előkészítéséről szóló és a sajtóban közzétett dokumentumok alapján a tárgyalások résztvevői közül megszegte-e valaki a kötelességét, túllépte-e hatáskörét vagy elkövetett-e bűncselekményt.
A Gyurcsány Ferenc vezette kormány 2008. május 26-án, egy évvel a nyilvános pályázat meghirdetése előtt állapodott meg a Roland. S. Lauder izraeli befektetőcsoporttal arról, hogy támogatják az üzletemberek által a Velencei-tó partjára álmodott kaszinóterveket. A kormányfő Bajnai Gordon akkori gazdasági miniszterrel előzetesen garantálta, hogy a külföldiek minden akadály nélkül megkapják a King''s City beindításához szükséges koncessziós engedélyt.
Ezek után a szerencsejáték-koncesszióra vonatkozó tendert 2009. február 10-én írta ki Veres János volt pénzügyminiszter. Az izraeli területszerzést megelőző tranzakciókat a Központi Nyomozó Főügyészség vizsgálja, a sukorói félmilliárdos értékű ingatlan állami tulajdonból való kivétele kapcsán felmerült a hűtlen kezelés és más bűncselekmények gyanúja.
A Gyurcsány-kormány akkoriban nyilvánította kiemelt állami beruházássá a kaszinóváros-projektet, amikor már nyomoztak az ügyben. A gigaprojekt ellen annak nyilvánosságra kerülése óta élénk a civil tiltakozás. A napokban vízi sportolók demonstráltak a beruházás környezetveszélyeztető volta miatt.


