Közélet

„Győzelmi ünnepet” tart a Jobbik

Visszavonás: A helyszínen dönt a rendőr, miért állít elő egy egyenruhást

„Félreértésre adhat okot” – indokolta az országos rendőrfőkapitány, hogy miért vonta vissza azt a rendőrségi belső iránymutatást, amelyre hivatkozva az elmúlt napokban a formaruhát viselő gárdistákat garázdaság vétségével állították elő.

Bencze József közölte: az ORFK bűnügyi főigazgatója távollétében adta ki ezt a intézkedést. A főkapitány szerint a „segítő jellegű intézkedés” azért volt félreérthető, mivel „polgári bírósági véleményeket hozott be a rendszerbe”.

A Jobbik mai tüntetésén Bencze elmondása szerint azt az alapelvet fogják alkalmazni, hogy ha a formaruha viselése más elemekkel együtt alkalmas arra, hogy másokat megbotránkoztasson, riadalmat keltsen, akkor ezt mérlegelnie kell az intézkedő rendőrnek.

A helyszínen kell eldönteni, hogy mi a jogalapja az intézkedésnek. A főkapitány hangsúlyozta, hogy nem gárdista egyenruha miatt állítottak elő július 4-én embereket, hanem azért, mert tiltott rendezvényen vettek részt, és ellenszegültek a rendőri intézkedésnek.

A Jobbik ma a budapesti Szabadság téren győzelmi ünnepet tart majd, miután a rendőrség meghátrálásra kényszerült a gárdisták egyenruhájával, majd a tüntetés engedélyezésével kapcsolatban is – írta közleményében a párt elnöke, Vona Gábor.

vona gábor Jobbik Magyar Gárda bencze józsef
Kapcsolódó cikkek