BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Álhírek terjednek Kislétáról

Értékelhető információkat kapott a rendőrség a Kislétán meglőtt 13 éves kislánytól; a nyomozók azt sem zárják ki, hogy rokonok lehetnek az elkövetők - adta hírül tegnap az egyik kereskedelmi televízió.

Ezzel szemben Bartha László, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) szóvivője érdeklődésünkre közölte: tény, hogy a nyomozók már többször is beszéltek a kislánnyal pszichológus és pszichiáter segítségével, és folyamatosan értékelik, amit mondott, de nem tudott olyan információt adni, ami érdemben segítené a nyomozást. A szóvivő hozzátette: a gyermek által elmondottakat a legapróbb részletekig elemzik a szakemberek – írja a Népszabadság.

Augusztus 3-ra virradóra a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kislétán ismeretlen támadók sörétes puskával álmában, saját lakásában lőttek le egy 45 éves roma asszonyt, a 13 éves kislányát pedig életveszélyesen megsebesítették. A nyíregyházi Jósa András Kórházban a gyermek biztonságára rendőrök vigyáznak.

Az NNI továbbra is nagy erőkkel folytatja a romák elleni gyilkosságok ügyében a nyomozást, több emberen elkövetett emberölés és emberölési kísérlet bűntette miatt ismeretlen tettes ellen - tudtuk meg. A nyomozás eddigi adatai szerint a romák elleni, hat halálos áldozatot követelő támadásokat valószínűleg négy személy követte el. A nyomozók feltételezik, hogy a csoport tavaly év végén megbomlott, miután egyes tagjai rádöbbentek tetteik súlyára. Emiatt megváltozhatott a viselkedésük: inni, kábítószerezni kezdtek, kimaradoztak munkahelyükről, ami feltűnhet környezetüknek. Segíthetik a nyomozást, ha ezt jelzik a rendőrségnek.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.