Közélet

Egyedül maradhatott a romagyilkos – Alvilági információkat is várnak

Elképzelhető, hogy már csak egy ember gyilkol és legfeljebb egy segítője van. A támadó feltehetően céltudatos, akkurátus ember, aki ragaszkodik az eszközeihez és a terveihez.

Akár a szervezett alvilág is megkeresheti a nyomozókat, ha információval tudnak szolgálni a romák elleni támadások kapcsán – tudósít a hirado.hu.

A rendőrségen belül erősödik a vélemény, hogy mára csak egy tettese maradt a támadásoknak. Petőfi Attila, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) vezetője a Magyar Televízió hétfő esti műsorában azt mondta: elképzelhető, hogy már csak egy ember gyilkol és legfeljebb egy segítője van.

Petőfi Attila szerint az első támadásoknál 3-4 ember vehetett részt a bűncselekményekben, de a csoport egysége a nagycsécsi támadásnál - ott volt az első halálos áldozat - megtörhetett. A helyszíneken minden lehetséges nyomot rögzítettek, a legutóbbi, kislétai esetnél is voltak lábnyomok és autónyomok. A fegyverekkel kapcsolatos szakértői vélemények még nincsenek kész, de Kislétán egy vagy két fegyvert használhattak. Az sem kizárt, hogy ha két fegyver volt, azt egy ember használta.

romagyilkos roma alvilág Kisléta NNI nyomozás
Kapcsolódó cikkek