Közélet

Ne spammeljen! Most is brutális büntetést kapott valaki

Nem kevesebb, mint 21 millió kéretlen üzenet szétszórásával vádolta Reinier Schenkhuizent a holland távközlési felügyelet, az OPTA, amely ezért 250 ezer euró bírságot vetett ki a - hatóság megfogalmazása szerint - "notórius spammelőre". A holland férfi cégének tömeges levélküldő portáljáról szórta szét a spamet.

A bírság összegből 150 ezer a levélszemét-terjesztésért járó büntetés, míg a fennmaradó 100 ezret azért szabták ki, mert Schenkhuizen nem biztosított lehetőséget a címzetteknek arra, hogy leiratkozzanak a címlistájáról - írja a VirusBuster hírlevele a The Register cikkére hivatkozva.

Schenkhuizen tagadja a vádat. A DPA német hírügynökségnek úgy nyilatkozott: ő szoftverfejlesztő, s egyetlen bűne, hogy levélküldő portált működtet. Az OPTA azonban már 2005 márciusában figyelmezette Schenkhuizent spammelés miatt. Azóta a spamklacht.nl holland hivatalos panasztevő site-on 379 bejelentést tettek ellene - ezért a hatóság határozott lépésre szánta el magát. Ha Schenkhuizen folytatja a levélszemét-terjesztést, a most kivetett bírság minden egyes nap 5 ezer euróval nő (egészen további 100 ezer euróig).

További folytatás itt!

 

bírság OPTA spam
Kapcsolódó cikkek