A kódex alkalmatlan a versenykorlátozásra
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálati szakban, végzéssel megszüntette az Élelmiszer Termékpálya Kódexet (Kódex) aláíró szervezetek ellen indított eljárását, mivel az – alkalmazhatatlansága folytán – nem volt alkalmas a piaci verseny korlátozására.
A GVH eljárásának lezárása nem annak a deklarálását jelentette, hogy a Kódex kifogásolt rendelkezései nem voltak jogsértőek, hanem annak, hogy a törvénysértés annak gyakorlati alkalmazhatatlansága folytán nem volt megállapítható. Ennek több oka volt.
Az eljárás során egyértelművé vált, hogy a Kódex szövetségek, kamarák, terméktanácsok általi aláírása nem tekinthető úgy, hogy azok teljes tagsága alávetné magát a Kódex hatályának. Azok ugyanis nem rendelkeztek sem törvényi képviseleti jogkörrel tagjaik vonatkozásában, sem olyan felhatalmazással, amely alapján a tagjaik egyöntetű akarategyezsége a Kódexnek való alávetés tekintetében megállapítható lett volna.
A Kódex gyakorlati megvalósulása tehát csak a fenti tagvállalatokat tömörítő országos szövetségek, kamarák és terméktanácsok szintjén létrejött akarategységig jutott. Ez azonban – tekintettel arra, hogy ezek a szervezetek egyáltalán nem folytatnak üzleti tevékenységet – a tagok automatikus kötelezése, vagy azok önkéntes alávető nyilatkozata nélkül nem volt alkalmas arra, hogy a Kódex gyakorlati megvalósulásának utat nyisson.
Ráadásul az aláíró szervezetek a Kódex hatálybalépése után úgy nyilatkoztak, hogy nem alkalmazzák, vagy felfüggesztik a Kódex alkalmazását a GVH döntéséig. Később az aláírók azt is kinyilvánították, hogy a Kódex csak akkor él, ha megvalósításában valamennyi érintett részt vesz. Nem sokkal ezután azonban a kiskereskedőket képviselő szervezetek végérvényesen elálltak annak alkalmazásától.


