BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kártérítés járhat a közösségi versenyszabályok megsértéséért

Magánszemélyek számára is megkönnyítené csoportos kompenzációs perek indítását az Európai Bizottság az olyan cégek ellen, amelyek árkartellel vagy piaci erőfölényükkel történő visszaéléssel a fogyasztókat is megkárosították. A Reuters értesülése szerint Brüsszel ilyen tartalmú jogszabálytervezet közzétételére készül, mert azt szeretné, ha kártérítést kapnának a közösségi versenyszabályok megsértése révén megkárosított fogyasztók. Másrészt pedig úgy gondolja, a csoportos fogyasztói kompenzációs perek lehetősége önmagában is elrettentő lehet sok cég számára, s ez visszatarthatja őket a jogsértéstől.

Bizottsági becslés szerint évente több milliárd eurónyi kár éri a fogyasztókat azért, mert egyes vállalatok kartelleznek vagy visszaélnek piaci erőfölényükkel. Ma azonban csak elvétve kapnak ezért kártérítést, noha az USA-ban gyakoriak ilyen esetekben a fogyasztók önszerveződésével a cégek ellen indított csoportos perek (class action). E perek előnye, hogy olyankor is érdemes megindítani azokat, ha egy-egy károsult csak kisebb összegű kártérítést követelhet, amelynek kedvéért egyedül nem vállalná a perrel járó vesződséget.

Egyes szakértők azonban arra figyelmeztetnek, a class action típusú perek lehetővé tétele egy másik uniós kezdeményezés, az engedékenységi politika ellehetetlenítéséhez vezet. Utóbbi keretében ugyanis a kartellt „bevalló”, arról az Európai Bizottságot elsőként értesítő társaság akár teljes mentességet is kaphat a kiszabott pénzbüntetés alól. „Mi ösztönzi majd a vállalatokat a bejelentésére, ha megjelenik a félelem a csoportos kompenzációs perektől?” – tette fel a költői kérdést egy jogtanácsadó cég szakértője. VG

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.