BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szigorúan ellenőrzött kampányfinanszírozás

Ellenőrzött kampányszámlát, hatvannapos kampányidőszakot, jelöltenként 5 millió forintos kampányköltési limitet tartalmaz a Transparency International (TI) Magyarország és a Freedom House Europe kampányfinanszírozási törvénymódosító javaslata. A dokumentumot megkapták a parlamenti pártok. Az előkészítők – mint azt Alexa Noémi, a TI ügyvezetője a Világgazdaságnak hangsúlyozta – remélik, hogy a jövő évi választási kampány ez alapján folyik majd.

Mint azt megírtuk (VG, 2009. szeptember 11.), a két szervezet széles körű civil és szakértői egyeztetés nyomán dolgozta ki a tervezetet, figyelemmel arra, hogy a párt- és kampányfinanszírozás megoldása a korrupció elleni hatékony fellépés alapvető kérdése. A civilek a mai jelöltenkénti egymillióról ötmillió forintra emelt kampányköltési limittel együtt bevezetnék a kampányszámlát, ahol az összes kampánnyal kapcsolatos kiadás követhetővé és nyilvánossá válna, mégpedig az Állami Számvevőszék szigorú ellenőrzésével.

Az előterjesztők az elszámolási rendszert kiterjesztenék a pártok kampányait segítő egyesületekre, alapítványokra, sőt magánszemélyekre, cégekre is. A cégek egy kampányban maximum ötmillió, a magánszemélyek legfeljebb kétmillió forint támogatást nyújthatnak. A költési és számlaszabályok megsértése szigorú szankciókat, pénzbüntetéseket vonna maga után, amelyekkel a központi költségvetés gazdagodna.

Rövidülne a kampányidőszak, és szűkebb keretek közé terelnék a politikai szereplők, hirdetések lehetőségeit a médiában. A hivatalos kampányidőszakon kívül megtiltana minden pártokhoz kapcsolódó hirdetést. KK

Főbb javaslatok

- 5 millió forint költési limit

- kampányszámla

- ÁSZ-ellenőrzés

- 60 napos kampányidőszak

- kampányszámla

- ÁSZ-ellenőrzés

- 60 napos kampányidőszak-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.