BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

„Vasútnapot” tartottak a parlamentben

A vasút fejlesztését szorgalmazta a Fidesz tegnap az Országgyűlésben. Az ellenzéki párt kérdések egész sorát tette fel Hónig Péter közlekedési miniszternek, többek között a vasút uniós finanszírozásával és a szárnyvonalak bezárásával kapcsolatban. A Fidesz szerint a vasútvonalak bezárásával komoly gazdasági hátrányba kerül az ország. Mérlegelni kell azt is – hangoztatták a párt képviselői –, hogy mennyien választanák a vonatot, ha a szolgáltatások színvonala megfelelő lenne. Kritizálták a kormányt azért is, mert a költségvetési törvényjavaslat alapján 40 milliárdos elvonás érintené a vasúti közlekedést. A vasútfejlesztést azért is hozta szóba több alkalommal is az ellenzék, mert firtatták, mi lett a korszerűsítésre szánt uniós források sorsa. Ugyancsak szóba került a vasúti teherszállítás kérdése – erről a Fidesz azt mondta, nincs rá különösebb kormányzati akarat. A szárnyvonalak bezárásához kapcsolódva a fideszes képviselők között volt, aki kiemelte: turisztikai jelentőségű kisebb vonalak szűnnének meg. Bírálták a kormányzatot a MÁV-nál kifizetett végkielégítések miatt is.

„Ma Magyarországon száz emberből három utazik vonaton, s az utasok tizenöt százaléka vált teljes árú jegyet. Ez nem bevételcentrikus rendszer, ezt át kell alakítani” – mondta Hónig Péter. A szakminiszter hangsúlyozta: halaszthatatlan a vasút átalakítása, a rendszer a jelenlegi állapotában finanszírozhatatlan és fenntarthatatlan. A kormány ezért hatékonyabb eszközkihasználást, betartható menetrendet akar elérni, valamint az alágazatok összehangolását.

A kormány az uniós törekvésekkel összhangban fejleszti a vasutat, így a fejlesztések elsősorban a nemzetközi korridorokra és az elővárosi közlekedésre irányulnak. A szárnyvonalak esetében lesz olyan, ahol autóbuszok váltják fel a vasúti közlekedést.

A miniszter magyarázata szerint a vasút átalakítását a párhuzamosságok kiküszöbölése érdekében kezdték meg azzal a céllal, hogy fenntartható közösségi közlekedési rendszer jöjjön létre. A magyar közlekedéspolitikai koncepció a vasúti közlekedés arányának a megőrzését tűzte ki célul, vagyis azt, hogy minél több árut szállítsanak vasúton – mondta a miniszter. Hónig utalt arra: MÁV évtizedek óta alulfinanszírozott, hatalmas adósságállományt görget maga előtt. A vasúttársaság távozó vezetői szerződésének szabályszerűségét és etikusságát egyébiránt vizsgálják.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.