Közélet

Eldőlt a nagy verseny - Andor László lesz az uniós biztos!

Andor Lászlót jelöli a magyar kormány az uniós biztosi posztra - jelentette be csütörtökön Bajnai Gordon miniszterelnök.

Ezzel a sokáig favoritnak számító Veres János volt pénzügyminiszter és a jelenlegi uniós biztos Kovács László is lecsúszott a posztról.

Az MSZP elnöksége korábban öt személyt tartott alkalmasnak az uniós posztra.

Közülük egy felmérés szerint a megkérdezettek közül legtöbben Andor Lászlót, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank igazgatóját, az MSZP holdudvarának balszárnyához tartozó közgazdászt látnák legszívesebben az EU biztosi pozícióban – derült ki a Progresszív Intézet közvélemény-kutatásából.

Andor Lászlóra a megkérdezettek 28 százaléka szavazott. Második helyen, a statisztikai hibahatáron belüli lemaradással (a megkérdezettek 25 százaléka) Kovács Lászlót, jelenlegi adóügyi biztost, volt külügyminisztert és pártelnököt jelölték meg. Kovácstól jelentősen lemaradva következett Veres János, volt pénzügyminiszter (13 százalék), majd Herczog Edit, MSZP-s európai parlamenti képviselő és Vadai Ágnes, a honvédelmi tárca államtitkára 6-6 százalékkal.

Jól keresnek az uniós biztosok

A hivatalba lépő európai biztosok kinevezésük napján megkapják kéthavi fizetésüket, megtérítik brüsszeli utazásuk és költözésük költségeit. Havi fizetésük az Európai Bizottság (EB) honlapján található adatok szerint jelenleg bruttó 19 900 euró (5 273 000 forint). Ezen felül jár nekik lakhatási támogatás (fizetésük 15 százaléka, azaz havi csaknem 3000 euró, körülbelül 790 ezer forint), és havi szabadidő-járulék (607 euró, azaz mintegy 161 ezer forint).

A biztosok mandátumuk lejárta után megkapják egyhavi fizetésüket a költözésük támogatására, és távozásuk után három éven át jár nekik az utolsó alapfizetésük 40-65 százaléka. Ennek mértéke a hivatalban töltött időtől függ, és adózni kell belőle. Ha az egykori biztos egy másik hivatalban állást kap, akkor csak bizonyos mértékig jogosult erre az átmeneti díjazásra. A korábbi EU-biztosok 65 éves koruktól nyugdíjra jogosultak, ennek mértéke a hivatalban töltött időtől függően a biztosi alapfizetésük körülbelül 5-70 százaléka.

Andor László

Andor 2005. óta az EBRD Magyarországot képviselő igazgatója. A Magyar Tudományos Akadémia Nemzetközi Tanulmányok Bizottságának tagja 2004-től részt vett Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök gazdasági tanácsadó testületének munkájában is.

Andor az MSZP háttérintézetének, a Politikatörténeti Intézetnek is munkatársa. Fulbright-ösztöndíjasként a Rutgers Egyetem vendégprofesszora is volt. Önálló tanulmányt írt a thatcherizmus örökségéről, illetve a magyarországi szociáldemokrácia 1990-2005 közötti másfél évtizedéről. Az erősen baloldali társadalmi-kulturális folyóirat, az Eszmélet főszerkesztője.

A biztosok mandátumuk lejárta után megkapják egyhavi fizetésüket a költözésük támogatására, és távozásuk után három éven át jár nekik az utolsó alapfizetésük 40-65 százaléka. Ennek mértéke a hivatalban töltött időtől függ, és adózni kell belőle. Ha az egykori biztos egy másik hivatalban állást kap, akkor csak bizonyos mértékig jogosult erre az átmeneti díjazásra. A korábbi EU-biztosok 65 éves koruktól nyugdíjra jogosultak, ennek mértéke a hivatalban töltött időtől függően a biztosi alapfizetésük körülbelül 5-70 százaléka. -->

uniós biztosok andor lászló Veres János
Kapcsolódó cikkek