A jobboldalon (ami ebben az írásban végig a Fideszt jelenti) minden másnál előbbre valónak tartják a teljes rendszerváltás megvalósítását. A bal- és a liberális oldalon (ami a továbbiakban elsősorban az MSZP kormányköreit és az őket támogató SZDSZ-es képviselőket jelenti) a világválság menedzselését helyezik a középpontba, de ezt egyoldalúan, szinte kizárólag a makrogazdasági adatok javítására koncentrálva képzelik el. Végül 3. Ugyancsak a bal- és a liberális oldal azt vizionálja, hogy a demokrácia intézményes rendjét minden fenyegeti, ami a képviseleti intézményeken kívül történik.
A jobboldali közbeszédben ma uralkodónak tekinthető az a nézet, hogy a problémák gyökere a "posztkommunizmus" továbbélése. Ezt a nézetet a két ciklus óta tartó bal-liberális kormányzásra reflektálva alakították ki, hozzákapcsolva egy másik tételt is: a rendszerváltás baloldali "elárulását". A Fidesz érvelése korántsem szokatlan egy olyan országban, ahol az ellenzék mindig a kormány- és a rendszer-ellenzékiség határán lavírozott.
Ha Magyarországon elegendő híve lenne a történeti látásmódnak, már réges-rég egyértelművé vált volna a politizáló közönség számára, hogy az ún. "teljes rendszerváltás" képtelenség, hiszen egy rendszert nem lehet végérvényesen, szőröstül-bőröstül eltörölni, kivált, ha a változás nem forradalmi úton történik. Viszonylag konszolidált átmenetek után (mint amilyen 1989-90-ben Magyarországon történt) óhatatlanul megmaradnak a korábbi struktúrák némely vonásai - írja a Népszabadságban a három politológus.
Az átmenet előtti struktúrák továbbéltek 1867 és 1919 után is. A dualista Magyarországot az a nemzedék vezette jó ideig, amely a reformkor utolsó évtizedeiben szocializálódott. 1919 után pedig az önmagát kereszténynemzetinek nevező kurzus külpolitikáját a dualizmusból átvett-megörökölt diplomáciai réteg irányította. A 30-as évek közepén, Gömbös Gyula "népi kormányában" Kánya Kálmán személyében a Monarchia utolsó évtizedében edződött, tipikusan konzervatív-liberális szellemiségű külügyminiszter is helyet kapott!
A Kádár-rendszer sem jelentett akkora törést a korábbiakhoz képest, mint ahogyan gondolni szokás. Amit a kádárizmus "differentia specificájának" gondolunk, az állampárti működésmód korántsem annyira egyedi dolog, mint ahogy a korábbi elemzések beállították. Az állampárt a magyar történelem régi, jól bevált kategóriája, karrierje a dualizmusban kezdődik, hogy azután a Horthy-korszakon keresztül - a szélsőséges egypártrendszer alakjában - megérkezzen az államszocializmusba.
A jobboldalnak tudnia kellene: a probléma nem (csak) a kádári hagyományokkal van. A teljes hazai jobboldal hagyományőrzőnek véli magát, miközben fogalma sincs ennek a hagyománynak (s főképpen az átmenetek utáni rendszerkezdés hagyományának) a mibenlétéről. A teljes rendszerváltás "akarása" olyan félreértés, amelynek nagy hagyománya van a honi politikában, holott az átmenetek után gyorsan kiderül: teljesíthetetlen jelszóról van szó.
