Skoda Gabriella, a Fővárosi Főügyészség szóvivője közölte, a Benedek Fülöp és társai ellen a Székesfehérvári Nyomozó Ügyészségen lezajlott büntetőeljárásban a nyomozó hatósághoz egy ismeretlen személy új bejelentést tett. Illetékességi okok miatt az ügyben a Budapesti Nyomozó Ügyészség folytatja az eljárást vesztegetés bűntettének gyanúja miatt.

A lap értesülése szerint az állami kézben lévő Concordia Közraktárak Zrt. hétszázezer forinttal járult hozzá az agrártárca egyik államtitkárának – feltételezhetően Benedek Fülöpnek – 2007-ben megrendezett vadászatához. A Magyar Nemzet megtudta azt is, hogy a közeljövőben Gyurcsány Ferenc exkormányfőt is kihallgatja a Központi Nyomozó Főügyészség a Magyar Nemzet ápunk által feltárt, sukorói ingatlanpanama ügyében.