BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ismét Boc a román kormányfőjelölt

A kormányalakítás és a 2010-es büdzsé elfogadása sima ügynek ígérkezik Romániában, a későbbiekben szükséges átfogó reformokat azonban nem lesz könnyű keresztülvinnie a miniszterelnöki posztra jelölt Emil Bocnak. Az újraválasztott államfő, Traian Basescu annak ellenére döntött a jelenlegi ügyvezető kormányfő jelölése mellett, hogy a három legnagyobb párt közül csak a liberális demokraták támogatják őt.

A kabinet parlamenti elfogadásához szükséges többség az RMDSZ, valamint néhány független és átszavazó honatya támogatásával így is összejöhet, az ellenzéki szociáldemokraták, valamint liberálisok pedig jelezték: nem fogják lassítani a törvényhozás menetét, hogy január közepéig el lehessen fogadni a költségvetést. Ez a feltétele annak, hogy februárban az IMF és az EU átutalja a befagyasztott hitelprogram 3,3 milliárd eurós részletét.

A Nemzetközi Valutaalap képviselői e heti bukaresti látogatásuk után bizakodóan nyilatkoztak mind a hitelprogram folytatását, mind Románia makrogazdasági kilátásait illetően, és 0,5-ről 1,3 százalékra emelték a 2010-re vonatkozó növekedési prognózist. Piaci elemzők szerint a derűlátás annyiban indokolt, hogy a politikai ellenfelek minden bizonnyal összefognak az idei 7,3 után 5,9 százalékos államháztartási hiányt tartalmazó büdzsé elfogadása és általában véve a külföldi hitelezők meggyőzése érdekében. Az elnökválasztáson Basescu mögött hajszálnyival lemaradt szociáldemokrata pártvezér, Mircea Geoana ugyanakkor jelezte: nem fogadják el a közszférában tervezett átfogó reformokat és a nyugdíjrendszer átalakítását. Reuters, Bloomberg

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.