BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Válságbiztos rangsor

A gazdasági válságnak az üzleti képzésre gyakorolt negatív hatása ellenére az idén sem sokat változott a 70 legjobb európai iskola rangsora – derül ki a Financial Times éves felméréséből. Különösen igaz ez az élmezőnyben szereplőkre, illetve a továbbra is kitartó francia–brit dominanciára az oktatási intézmények körében. A Budapesti Corvinus Egyetem az idén is bekerült a rangsorba, igaz, a tavalyi 65. után már csak a 67. helyet tudta megszerezni a 70-es listán.

Az elmúlt évekhez hasonlóan továbbra is a párizsi HEC vezeti a rangsort, az FT indoklása szerint azért, mert az iskola magas színvonalon nyújtja a képzési programok széles palettáját. A HEC nem csak európai szinten kiemelkedő: menedzsmentképzési programja, személyre szabott vezetői tanfolyamai, illetve MBA-képzése az FT világranglistájának második helyezését nyerték el. Az európai lista élvonalának stabilitását jól mutatja egyébként, hogy az első tíz helyen szereplő üzleti iskolák közül kilenc a tavalyi rangsorban is a felső hetedben szerepelt.

A rangsor maradékában komoly elmozdulások vannak. Az egyik leglátványosabb előrejutást a 16. brit Imperial College Business School könyvelhette el, 14 helyet javítva tavalyi helyezésén. Hasonlóan látványos fejlődést produkált a Grenoble Graduate School of Business, a megosztott 30. helyről a 19.-re felküzdve magát.

Külön kiemeli az FT-tanulmány a varsói Akademia Leona Kozminskiegot (Kozminsky University), amely az idén szerepelt először az európai legjobb hetvenben, mindjárt a 42. helyen. A lengyel intézmény MBA-programja és menedzsmentképzése alapján kapta besorolását.

A rangsorolt intézmények volt diákjainál végzett felmérésből kiderült, hogy a master fokozatú diploma megszerzésekor a szakmai előmenetel és a fizetés növekedése volt a fő cél, és az egykori hallgatók háromnegyede szerint a képzés beváltotta a reményeket. Az MBA-programokon részt vevők emellett még a szakmai kapcsolatok bővítését is fontos szempontként nevezték meg, és háromnegyedük elégedetten nyilatkozott az eredményekről. FT

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.