BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

"Bármi is lesz a választások kimenetele, így nem mehet tovább!"

Eszmeileg, morálisan és politikailag is újjá kell építenie magát a magyar baloldalnak - mondta Földes György a Politikatörténeti Intézet főigazgatója.

A rendszerváltás liberális, konzervatív-jobboldali és baloldali koncepciója minden politikai pragmatizmus ellenére jelen volt az elmúlt húsz évben. Ezeknek a koncepcióknak az egymással való küzdelme, bár hozott eredményeket, patthelyzetet is teremtett - mondta az InfoRádiónak a Politikatörténeti Intézet főigazgatója.

Földes György a tavaly nyári európai parlamenti választást nem tartja akkora jelentőségűnek, hogy az előre jelezné a baloldal pusztulását, inkább úgy véli, hogy az a politizálási mód, amelyet a baloldal folytatott, kimerítette a tartalékait.

A Jobbik erősödésének a szakértő szerint az az oka, hogy a magyar társadalom egy jelentős része kizártnak érzi magát az életesélyekből, a tájékozódás és a felemelkedés lehetőségéből.

Úgy véli: nagyon merev a szembenállás a társadalom két csoportja és annak két vezető ereje között. Hangsúlyozta: ezért a helyzetért a két nagy erő is felelős.

A baloldal előtt politikai küzdelem áll - mondta Földes László, aki szerint bármilyen is lesz a tavaszi választások kimenetele, tudatában kell lenni annak, hogy úgy nem mehetnek tovább a dolgok, ahogy eddig. A baloldalnak eszmeileg, morálisan, szervezetileg és politikailag is újra kell magát építenie, ez lesz a következő időszak feladata - fűzte hozzá.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.