Közélet

Orbán mégsem hazaáruló - Helyreigazított az MDF

Helyreigazította korábbi állításait az MDF, a párt ugyanis egy internetes portálra hivatkozva megpendítette, hogy a Fidesz elnöke "gazdasági hazaárulást" követt el.

A honlapján közölt helyreigazításban helyesbített az MDF elnökhelyettese, Herényi Károly, miután a politikus egy internetes "sajtóorgánumban" megjelent cikk alapján azt állította, hogy Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, "gazdasági hazaárulást" követett el.

"A helyreigazítás szerint Orbán Viktor kínai útjával kapcsolatban számos valótlan állítás jelent meg az említett honlapon. A helyreigazítás alapján kijelenthető, hogy a hírportál értesülései – melyekre magunk is hivatkoztunk – nem voltak valósak. Nem igaz tehát, hogy Orbán Viktor az IMF átvállalásáért cserébe százezer kínai állampolgár befogadását ígérte, mint ahogy az sem igaz, hogy gazdasági hazaárulást követett volna el." - áll az MDF honlapján közzétett, Herényi Károly által aláírt helyreigazításban.

mdf helyreigazítás herényi károly
Kapcsolódó cikkek