Itt kell eldönteni, eladható volt-e az EMFESZ
A jogvita ugyanis belföldön vezetett közhiteles nyilvántartásba történő bejegyzést érint.
Knopp András a Mabofi Holdings Ltd. képviseletében 2009. május 11-én kérte a Pest Megyei Bíróságot, hogy állapítsa meg: nem érvényes a Mabofi és a RosGas közötti üzletrész-átadási szerződés. Keresetlevelét azonban a bíróság augusztus 3-án idézés nélkül elutasította, mivel joghatóságának a hiányát állapította meg.
A per tehát tovább folyik – áll a Mabofi tegnapi közleményében. A vitatott szerződés alapján a magyarországi EMFESZ tulajdonjoga került át a Mabofitól a RosGashoz. Az ügyletet maga az alternatív gázszolgáltató társaság ügyvezetője, Góczi István bonyolította le egy olyan, a Mabofitól korábban kapott felhatalmazás alapján, amely szerint ilyen esetekben is eljárhat a tulajdonos nevében. A Mabofi szerint ugyanakkor a meghatalmazás nem vonatkozott az EMFESZ eladására, és állítja: az ügyletről nem tudott, a kft. pedig szándékával és érdekeivel ellentétesen került ki az ellenőrzése alól.


