Közélet

Népszerűbb lehet egy alma, mint bármelyik magyar politikus

Alig néhány nap leforgása alatt majdnem több követője lett egyetlen alma képének a Facebook-on, mint Magyarország lehetséges miniszterelnök-jelöltjeinek együttvéve.

„Vajon lehet-e több rajongója ennek a szép almának, mint Orbán Viktornak?” – ezzel a névvel indult a Facebook közösségi portálon hódító körútjára a „piros alma”. A kezdetben nevetségesnek tűnő feltevés azonban pillanatok alatt beigazolni látszódik magát: jelenleg 16 700 lelkes követőt tudhat maga mögött, konkrétan már csak 200-al kevesebbet, mint Orbán Viktor, Vona Gábor, Mesterházy Attila, Bokros Lajos, és Schiffer András összesen.

Orbán Viktor ugyanis jelenleg 13 099, Vona Gábor 2734, Mesterházy Attila 711, Bokros Lajos 315, míg Schiffer András 94 követővel „büszkélkedhet”. Vagyis az előbb említett politikusok jelenleg összesen 16 953 támogatót tudhatnak maguk mögött, míg a piros – azaz időnként színét zöldre, sárgára váltogató – alma egymagában 16 700 támogatóval rendelkezik.

Így teljesülhet is a „piros alma” mottója is, miszerint: az alma nem politizál, nem tehet arról, hogy pirosnak született. Csak népszerűbb szeretne lenni, mint Orbán és Mesterházy együtt.

követő politikus piros alma Facebook
Kapcsolódó cikkek