Hárompárti parlamentről álmodik Mesterházy
A mi szakértőink szerint a mostani időszakban nem lett volna szükség ilyen arányú gázáremelésre, úgyhogy ezért kezdeményezte az MSZP-frakció, hogy a jövő héten üljön össze a Gazdasági Bizottság és oda elvárjuk a kormány képviselőit, az Energia Hivatal elnökét, hogy számoljon be arról, hogy mi indokolta az ilyen gázáremelést – mondta a köztévé műsorában Mesterházy Attila, az MSZP miniszterelnök-jelöltje.
A politikus szerint felelőtlen lépés volt a Magyar Energia Hivatal elnöke részéről előre megmondani, hogy ő mit vár el, vagy mit tart helyesnek gázemelés címén, hiszen óhatatlanul ezzel orientálta szerintem a fogyasztókat, mármint a szolgáltatókat és nem a fogyasztóknak az érdeke mellett kardoskodtak.
Az MSZP túlköltekezésével kapcsolatban a párt miniszterelnök jelöltje elmondta, hogy ő nem foglalkozik a kampány költségvetésével, ez a kampányfőnöknek a feladata, úgyhogy konkrét számokat nem tud mondani.
Az lemúlt időszak botrányait végignézve Mesterházy Attila elmondta, hogy kevés olyan ember létezik ebben az országban, aki úgy gondolja, hogy ez a jelenség, maga a korrupció, vagy bármilyen más politikai botrány, ez csak az elmúlt 8 évben és csak a baloldalhoz köthetően jelent meg.
Elmondása szerint egyébként az MSZP tanult a leckéből, és a Parlamentben számos olyan kezdeményezéssel éltek is, ami ennek a jelenségnek a visszaszorítását célozta.
Mesterházy Attila egyébként hárompárti lesz a parlament a Fidesszel és a Jobbikkal „karöltve”. Az MSZP miniszterelnök-jelöltje szerint ugyanakkor a Jobbik az teljesen kívül van a magyar demokratikus értékeken, hiszen az a világ, amit megjelenít, az kívül van az európai politikai körön is, a FIDESZ-nek pedig számos olyan megnyilvánulása volt az elmúlt hetekben, ami miatt azt mondom, hogy ez nem egy demokratikus felfogás.


