Lendvai: kizárt, hogy kacsa a fideszes "komcsilista"
A Fidesz lejáratásról beszél, Lendvai azonban kizárta, hogy „kacsa” lenne a világhálóra kikerült felvétel. Az MSZP ügyészségi, bírósági és ombudsmani vizsgálatot kezdeményez az ügyben.
„Drámai, ami a hangfelvételen hangzik” – nyilatkozta a Duna Televízió Hattól nyolcig című műsorában Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke arról a hangfelvételről, amely szerdán vált ismertté a világhálón, és amelyen feltételezések szerint Kubatov Gábor, a Fidesz pártigazgatója beszél.
Többek között arról, hogy a Pécsi időközi önkormányzati választásokon nem csak azt tudták pontosan, kik szavaztak a Fideszre, hanem név szerint ismerték azokat is, akik szavaztak, de nem a Fideszt és annak polgármester jelöltjét, Páva Zsoltot támogatták.
A Fidesz a felvételre úgy reagált: az MSZP és Jobbik közös kétségbeesett kísérletet tesz a párt lejáratására, továbbá: „a Fidesz az adatvédelmi biztos által engedélyezett módon, a jogszabályok betartásával kezeli minden esetben az adatokat.”
Lendvai Ildikó, nem tartva kielégítőnek a Fidesz cáfolatát, felvetette: mire szolgál a Fidesz által készített „komcsilista”, a rosszak, a nem Fideszre szavazók listája, névvel, címmel, telefonszámmal? És: nyugodtan mehet-e mondjuk egy, a listán szereplő személy szociális segélyért a polgármesterhez, miközben az tudja, hogy a kérelmező nem rá szavazott?
Nyugodt lehet-e a listán szereplő, ha tanár, tanító, vagy közalkalmazott?
A választási kampány finisében elképzelhetetlen, hogy csupán „kacsa” a világhálóra kikerült felvétel? – hangzott a Hattól nyolcig felvetése? Az MSZP elnöke erre úgy reagált: ha így lenne, Szijjártó Péter Fidesz-szóvivő nem azzal kezdte volna, hogy „ilyen lista nincs”? Nem tagadták a lista létét – érvelt Lendvai Ildikó.
Az MSZP elnöke „fontos terhelő vallomásnak” tartja, hogy a hangfelvételen szereplő személy elmondja: a listakészítésről tájékoztatást adott a Fidesz országos elnökségének. „Nem is Kubatov Gábor érdekel engem, ő tett akarata ellenére egy beismerő vallomást. Engem a Fidesz elnökségi tagjai érdekelnek. Mit mondtak Kubatovnak? Hogy de ügyes vagy Gábor!?”
Lendvai szerint az illetékes hatóságoknak vizsgálódniuk kell, mert szerinte a szavazók ilyen módon való listázásával súlyosan megsértették a választók jogait. „Valóságosan ez egy „vaskos fenyegetést” jelent, azaz, hogy van rólam egy lista, hogy rossz vagyok-e vagy jó” – mondta Lendvai.
A pártelnök szerint a történteket az ügyészségnek, a bíróságnak, az Országos Választási Bizottságnak is vizsgálnia kell; ugyanakkor az ombudsmanhoz is fordultak az ügyben.


