Középkor Hódmezővásárhelyen? Lista a támogatottakról
A Hódmezővásárhelyi Önkormányzat honlapján jelenítik meg azoknak a személyeknek a személyes adatait, akik a várostól segélyt, támogatást igényeltek, azonban azt mégsem vették át, vagy a megítélt támogatást, a felajánlott munkát később visszautasították.
Név, születési dátum és lakcím mellett a honlapon feltüntetésre került az is, hogy a milyen jellegű támogatást igényeltek egyes személyek. A lista közzétételének oka az önkormányzat szerint, hogy a támogatást igénylő személyek „több ténylegesen rászoruló polgárt kiszorítottak a támogatási rendszerből”. A TASZ szerint ez az eljárás a legsötétebb középkorban használatos kalodákat idézi, és kirívóan alkotmányellenes.
Egyrészt azért, mert a megjelent információk mind személyes adatok, sőt, annak ténye, hogy valaki gyógyszerutalványt kért – tehát betegsége volt vagy van – különleges személyes adat. Utóbbi kategória fokozott törvényi védelemben részesül. Az önkormányzatnak természetesen joga van kezelni ezeket az adatokat a feladatai ellátásához, azonban semmilyen törvényi felhatalmazása nincsen arra, hogy a birtokában lévő ismereteket az Interneten megszégyenítés céljából közzétegye. Az adatkezelés súlyosan sérti az adatvédelemi törvényt.
Továbbá a TASZ szerint a hódmezővásárhelyi akció célja egyértelműen az emberek megalázása, amelyet semmilyen alkotmányos érdek nem igazol, és alkalmas a társadalmi feszültségkeltésre, hiszen a név és cím fellelhetősége következtében „önkéntes igazságosztók” bosszúhadjáratot indíthatnak.
A TASZ indokoltnak tartja, hogy a nyomozó hatóságok is eljárást indítsanak, mert közzététellel a büntető törvénykönyv személyes adattal való visszaélés tényállását is megvalósíthatja.


