Közélet

Megkezdődött a vita a közbeszerzési törvényről

Az MSZP és az LMP nem, a Jobbik ugyanakkor támogatja a kormány 29 pontos akciótervének gazdasági változtatásait tartalmazó törvénycsomagot – legalábbis ez derült ki a javaslatok kedden kezdődött általános vitájában a parlamentben.

A Lehet Más a Politika (LMP) képviselői szerint a kormánynak nincsenek elképzelései arról, melyek most a magyar gazdaság legsúlyosabb problémái. Scheiring Gábor, a párt képviselője szerint nem derül ki az előterjesztésből az sem, hogy mit tennének az érdemi munkahelyteremtésért, a devizahitelesek helyzetének javításáért és a bizalom visszaállításáért a gazdaságban.

Éppen ezért az LMP a munkahelyteremtés elősegítéséhez módosító indítványt nyújtott be, amelyben egyszeri és nagyarányú járulékcsökkentést javasolnak. Ezzel a párt szerint javíthatóak lennének az alacsony keresetű és végzettségű dolgozók munkavállalási lehetőségei.

Az MSZP támogatását sem sikerült elnyernie a kormánynak: a szocialisták szerint nem segíti az ország stabilitását és gazdasági fejlődését a szóban forgó két törvénymódosító javaslat.
Az egyik előterjesztést gazdasági salátatörvényként emlegetik, és egyebek mellett a banki különadót tartalmazza, a másik pedig a közbeszerzési törvény módosításáról szól. A szocialisták mindkét javaslathoz módosító indítványokat nyújtottak be kedden estig, hogy mérsékeljék azon károkat, amelyeket szerintük a változtatások okoznak majd.

Ugyancsak kedden délután kezdte meg az Országgyűlés a közbeszerzésekről szóló 2003-as törvény módosítását célzó javaslat általános vitáját. Mint ismert, a versenytörvény már hétfőn módosult is: a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnökének felmentését a miniszterelnök kezdeményezheti a köztársasági elnöknél. Az elnök továbbra is 6 évre kap megbízást, de az elnökhelyettesek megbízatása az elnök kinevezési időtartamára szól.

Mindeközben sikeresnek minősítették a képviselők a jövő nemzedéke országgyűlési biztosának 2008-2009-ben végzett munkáját, és az erről szóló jelentést egyhangú igen szavazattal általános vitára alkalmasnak találták az országgyűlés fenntartható fejlődés bizottságának keddi ülésén.

közbeszerzési törvény Országgyűlés GVH Parlament
Kapcsolódó cikkek